Történetének eddigi legnagyobb összegű bírsága kiszabására készül az EU. A kamiongyártó cégeknek azért kell bűnhődniük, mert kartelleztek, áraikat rögzítették és késleltették az új, környezetbarátabb kibocsátást eredményező technikák bevezetését - értesült a Financial Times.
Szerző(k): EconomxTöbb mint 180 ezer legyártott járművel húsz százalékos növekedést ért el a Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2015-ben - mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke, a Mercedes-Benz Hungária Kft.-vel, az importőrrel közös sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTITöbb rossz hírrel is szolgált a Daimler: a vártnál nagyobb kereslet visszaesés és létszámleépítés miatt visszavágták a kamionüzletágukkal kapcsolatos profitvárakozásukat, illetve jelezték, hogy 500 millió eurós költséget jelenthet az a visszahívási sorozat, amit a Takata által gyártott hibás légzsákok miatt kell végrehajtaniuk - írja a Reuters.
Szerző(k): portfolio.huA Magyarországon is jelen lévő, a kecskeméti Mercedes-gyárat is tulajdonló Daimler motorgyárat készül építeni Lengyelországban.
Szerző(k): MTI-EcoNémetországban visszahívnak szervízre csaknem 630 ezer dízelüzemű autót és haszongépjárművet károsanyag-kibocsátási rendellenesség miatt - közölte pénteken Berlinben a szövetségi közlekedési miniszter a Volkswagen (VW) járműgyártó konszern dízelbotránya miatt indított vizsgálat eredményeit ismertetve.
Szerző(k): MTI-EcoAz amerikai Igazságügyi Minisztérium kérésére a Daimlernél vizsgálat indult, hogy nem történtek-e hasonló csalások a károsanyag kibocsátás megállapítása során, mint a Volkswagen esetében. Eközben a vártnál gyengébb negyedéves számai is kijöttek a cégnek, s e két rossz hír nyomása alatt 5 százalékot bukott a részvényeinek árfolyama.
Szerző(k): EconomxRendőrt kellett hívni a Daimler AG berlini közgyűlésére, miután két részvényes heves szóváltásba keveredett a büfében az ingyenes kolbászok miatt. Mindezt a rekordösszegű osztalék elfogadása után.
Szerző(k): EconomxEgyetlen magyarországi Mercedes-tulajdonosnak sem kell szervizbe vinnie autóját a hibás kerékrögzítés miatt - tudta meg a Napi.hu a Mercedes-Benz Hungária Kft.-től.
Szerző(k): Economx