Nem bünteti \"csípőből\" a február 1-jei adatbejelentési határidőt lekéső cégeket a Fővárosi Cégbíróság, de arra figyelmeztet, hogy célszerű minél előbb megtenni a bejelentést.
Szerző(k): NAPIMár csak nagyjából egy hét van a határidőig, de eddig a cégek döntő többsége a kilátásba helyezett sok százezres büntetés ellenére sem egészített ki a társasági szerződését, Budapesten csak 27 százalékuk tett eleget ennek a kötelezettségnek - írta a Magyar Nemzetben.
Szerző(k): MTI-EcoFebruár elsejéig minden 2012 márciusa előtt alapított cégnek számos ponton meg kell változtatnia a társasági szerződését. Ennek elmulasztása esetén kötelező a bírság, ami akár 900 ezer forint is lehet - írja az Index. Ha csak 15 ezres ügyvédi munkadíjjal is számolunk, a cégek összes terhe 9 milliárd forint körül lehet. A minisztérium szerint a gazdaság kifehérítése miatt van erre szükség, és nem lesz moratórium, ha tömegesen csúsznak is a társaságiszerződés-módosítások, mert lett volna rá egy év.
Szerző(k): NAPIJelentős pluszadminisztrációra kényszeríti a cégeket a cégtörvény szabályozása. A jogszabályt többször is megnyirbálták idén, a végleges verzió szerint az új adatszolgáltatást változásbejelentéskor, de legkésőbb 2013. február 1-jéig kell elvégezni.
Szerző(k): F. Szabó EmeseA tavaly augusztusinál néhánnyal kevesebb, 1307 cég jutott a felszámolás sorsára idén augusztusban. A cégalapítási kedv azonban visszatérni látszik az áprilisi mélypont után.
Szerző(k): NAPIA folyamatosan változó gazdasági és politikai környezet és a rendíthetetlenül növekedő bedőlési arányok miatt elengedhetetlen a cégek alapos kockázatkezelése, fizetőképességének vizsgálta - figyelmeztet a D&B cégminősítő.
Szerző(k): NAPIEgy szerény eredményeket felmutató cég indítja újra a hűtőgépgyártást a finn Helkama Forste korábban bezárt, tatai üzemében.
Szerző(k): NAPI, MTI-EcoMegalakult a Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft., jegyzett tőkéje hatmilliárd forint, tulajdonosa az MFB - értesült a gazdasag.hu.
Szerző(k): NAPI