Újabb boripari vállalkozás ment csődbe, egy családi vállalkozás, amely a koronavírus-járvány alatt még jól prosperált, ennek megfelelően az elmúlt évet még nyereséggel zárta, mielőtt idén lecsapott volna rá a cégek réme: a csőd.
Szerző(k): Komócsin SándorMegkapják a teljes követelésüket a Sberbank betétesei, a kártalanítás jövő héten indul – mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank(MNB) alelnöke hétfőn az M1-en.
Szerző(k): Herman BernadettEnergiasokk után hitelsokk éri a magyar vállalatokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint, aki azt mondta, sok cégvezető hívta már fel azzal, hogy ami ma történt, az számukra halálos.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonKarácsony Gergely főpolgármester csütörtökön azt mondta, hogy miután a főváros költségvetési bevételeit visszavágta a kormány, valamint a magas energiaárak miatt megnőtt kiadások miatt Budapest 2023 márciusára csődbe mehet. A politikus a kormány segítségét várná.
Szerző(k): Szabó DánielA turisztikai szektornak a koronavírus és a háború után most az energiakrízissel, az elszálló árakkal és a gyenge forinttal is meg kell küzdenie. Az egzotikus utak az eddigieknél is kevesebb ember számára lesznek elérhetők, de van olyan utazási forma, amire a turisták a spórolt pénzüket is ráköltik - többek között erről beszélt a Napi.hu videopodcastjában Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke, de szóba került a Lagun Travel csődje, a repülőgépkáosz, a nyári hőség és a szállásfoglaló oldalak is.
Szerző(k): Szász PéterA korábbihoz képest javított ajánlattal készül a Tungsram a második csődegyeztetési eljárásra, például tartozásainak adott arányát rövidebb idő alatt fizetné vissza. Az ehhez szükséges, nagyobb összeget a svájci BusinessCreations csoport bocsátaná rendelkezésre a szándéknyilatkozat szerint, ha sikerrel zárul a csődegyezség - számolt be a VG.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt hetekben vita alakult ki a közgazdászok körében arról, hogy fenyegeti-e államcsőd Magyarországot, miután számos ok miatt romlott az ország fizetési mérlege. A pénzpiaci elemzők nem pánikolnak.
Szerző(k): Komócsin SándorBár múlt héten – 14 év után – lezárult a Lehman Brothers felszámolása, már most attól tart több befektető és szakértő is, hogy a Credit Suisse ugyanúgy járhat, mint a globális pénzügyi rendszert magával rántó amerikai befektetési bank.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn