Magyarországon a kormányzati szektor hiányának csökkenésében kezdetben az elsődleges költségvetési egyenleg többletének volt döntő súlya, majd a kamatkiadások is nagy szerepet játszottak. A hiánycsökkentés alacsonyabb adócentralizáció mellett ment végbe, mint az a 2000-es évek második felére jellemző volt. Az adószerkezetben is jelentős változások történtek: nőtt a fogyasztást terhelő adók súlya, csökkent a munkajövedelmek adóterhelése. A kamatkiadások markáns csökkenését segítette a mérséklődő adósságráta, a javuló országkockázat és a jegybanki kamatcsökkentés.
Szerző(k): EconomxA szövetségi Legfelső Bíróság súlyos csapást mért kedden Barack Obama amerikai elnök politikájára, felfüggesztve az elnök klímaváltozást lassítani próbáló ambiciózus programjának fő elemét, amely az erőművek szén-dioxid-kibocsátásának jelentős csökkentését célozta.
Szerző(k): MTITizenhárom állami intézmény júliustól jogutód nélkül megszűnhet, köztük a Külügyi és Külgazdasági Intézet, a Design Terminál és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. További 60 háttérintézet jogutóddal szűnhet meg, beleolvad a fenntartó minisztériumba - tudta meg a VS.hu.
Szerző(k): EconomxA gazdasági recesszió miatt visszaesett a húsfogyasztás Oroszországban. Elsősorban sertés- és marhahúsból fogy kevesebb, miközben a pulyka népszerűbb lett.
Szerző(k): EconomxMegtépázta a rubel árfolyamát az olaj árcsökkenése - az orosz valuta immáron felét éri annak, amennyit a nagy olajárzuhanás előtt adtak érte dollárban. Az orosz kormány válságtanácskozásokon keresi a költségvetési kiadások lefaragásának módozatait.
Szerző(k): EconomxSajtóértesülések szerint az orosz kormány arra készül, hogy újabb 10 százalékkal csökkenti a költségvetési kiadásokat az olajpiacok összeomlásához való alkalmazkodás jegyében.
Szerző(k): MTIA vártnál kedvezőbb lett a szeptember-novemberi munkanélküliségi ráta - vélik a piaci elemzők.
Szerző(k): MTIMintegy kétszáz információtechnológiai termék, köztük optikai és orvosi berendezések vámjának csökkentéséről írtak alá megállapodást a Kereskedelmi Világszervezet országai Kenyában - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az állami tévében.
Szerző(k): MTI