Noha a Dél-afrikai Köztársaságban is felbukkant a koronavírus omikron variánsának világszerte egyre több megbetegedést okozó alváltozata, az ország egészségügyi minisztere szerint egyelőre nem szükséges új járványügyi korlátozásokat bevezetni az országban.
Szerző(k): Horváth TiborKözzétette az MNB a 2025-ig tartó időszakra szóló felügyeleti stratégiájának felülvizsgált változatát. Azt írják, hogy az orosz-ukrán háború alapjaiban változtatta meg az egyes felügyelt szektorok és intézmények korábban előrevetített fejlődési pályáját - már csak ezért is szükség volt a módosításra.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz ENSZ legfrissebb becslései szerint 2021-ben 5 millió gyermek halt meg ötéves kora előtt, valamint további 2,1 millió 5 és 24 év közötti korú vesztette életét - írta az UNICEF Magyarország kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. A jelentések pozitív eredményekről is beszámolnak: 2000 óta a halálozások mértéke az öt éves kor alattiak körében a felére, az idősebb gyerekek és fiatalkorúak esetében pedig 36 százalékkal csökkent. A halvaszületések száma is mérséklődött csaknem 35 százalékkal.
Szerző(k): EconomxA koronavírus miatt Németországban azt javasolják a polgároknak, hogy ha nem szükséges, ne utazzanak a távol-keleti országba.
Szerző(k): EconomxAz XBB 1.5 egy úgynevezett rekombináns Omikron variáns, a mutáció során két, genetikailag némileg eltérő Omikron genomja keveredett össze – mondta a Pécsi Tudományegyetem víruskutatója. Kiemelte: ez nem egy rémálom mutáció, mert ilyen nem létezik.
Szerző(k): Koncsek RitaKiderült, hogy az egészségügyi szolgáltatóknak mostantól hol, kinek és milyen koronavírussal kapcsolatos adatokat kell szolgáltatniuk.
Szerző(k): Hercsel AdélNem találtak új koronavírus-változatot Kínában – derült ki az Egészségügyi Világszervezet szerdán közzétett adataiból. Ez enyhítheti a járvánnyal kapcsolatos aggodalmakat. Kínában újra tarol a vírus, azok után, hogy Peking lazított a „zéró-COVID” politikáján. A "rémálom-variáns" egyelőre nem ütötte fel a fejét.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs