A munkaerőhiány miatt egyes szakmákban a tavalyinál 30 százalékkal drágábban szerződnek az építőipari vállalkozások a lakásépítésnél, a költségnövekedés 6-8 százalékkal tovább emelheti az új lakások árát. A telekpiacon azonban negatív korrekció várható - mondta lapunknak Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója.
Szerző(k): Szepesi AnitaA T-Systems Magyarország Zrt. felvásárolja a ServerInfo-Ingatlan Kft.-t, e cégé az az ingatlan, amelyben a T-Systems adatközpontja található.
Szerző(k): MTI, EconomxAz MNV Zrt. a Syma csarnokon kívül a Hungexpót is megvásárolta, az előbbit hárommilliárd forintért, míg az utóbbi vételára ennek többszöröse lehet. A kőbányai vásárvárosban jelentős fejlesztést terveznek.
Szerző(k): Domokos ErikaLondon visszaesett a brit ingatlanpiacon, s bár joggal feltételezhetnénk, hogy ennek hátterében a Brexit-pártiak sikerét hozó júniusi népszavazás áll, a szakértők nem látják ilyen egyértelműnek a helyzetet. Persze a brit uniós kilépési szándék is megteszi a hatását.
Szerző(k): EconomxOrszágosan 28, Budapesten átlagosan 50 százalékkal emelkedtek a lakásárak az elmúlt két évben. A budapesti drágulás dinamikája miatt indokolt szoros figyelemmel kísérni a folyamatokat - ismertette ma sajtótájékoztatón az MNB legújabb lakáspiaci jelentésének főbb megállapításait Fábián Gergely igazgató.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Lidl egy 33 négyzetméteres VI. kerületi lakást árul 14,9 millióért, egy - a Tesco szomszédjában lévő - komplett sümegi boltért pedig 219 milliót kér.
Szerző(k): Csernátony CsabaA kínai ingatlanpiac súlyos zavarai más gondokhoz, például a tőzsdék óriási hullámveréseihez hasonlóan, strukturális bajokat fednek, amelyek orvoslása alááshatja az államkapitalista egypártrendszer legitimációját. Nem csoda, hogy a kormány csak a felszíni kezelésre vállalkozik.
Szerző(k): EconomxMagyarországhoz hasonlóan Szlovákiában is kevés a bérlakás, ami akadályozza az embereket abban, hogy a kevesebb munkalehetőséget kínáló keleti országrészből nyugatra költözzenek. A lakosság túlnyomó része azonban nem bérlakásról álmodik.
Szerző(k): Barabás Júlia