Idehaza fiókokat zárt be a Citi. A Citigroup 11 ezer állást szüntet meg világszerte a kiadások csökkentése céljából, a leépítés a cég dolgozóinak mintegy négy százalékát érinti.
Szerző(k): MTI-EcoA Citigroup 11 ezer állást szüntet meg világszerte a kiadások csökkentése céljából, a leépítés a cég dolgozóinak mintegy négy százalékát érinti.
Szerző(k): MTI-EcoÚjabb leminősítés érkezett az OTP részvényekre, ezúttal a Citi rontotta ajánlását a korábbi semlegesről eladásra.
Szerző(k): NAPI, portfolio.huA Citibank elemzői szerint gyengülni fog a forint és az IMF-megállapodás elnyúlik, mint a rétestészta.
Szerző(k): NAPIBrit politikusok már a Wall Street és a City háborújáról beszélnek, miután az USA hatóságai egy hónapon belül három brit bankot is keményen megbüntettek. Szakadék húzódik azonban az amerikai intézmények között is.
Szerző(k): Kasnyik MártonTöbb tízezer forinttal lett kisebb az egyenlegük szombat reggelre azoknak a magyar számlatulajdonosoknak, akiknek a számlájáról csalók emeltek le pénzt, valószínűleg külföldön. Állítólag Chicagóban vették fel a pénzt – értesült a hvg.hu.
Szerző(k): NAPILényegében minden ponton javítani tudta eredményeit 2011-ben, a magyarországi jelenlétének 25. évfordulóját ünneplő Citibank. Batara Sianturi elnök-vezérigazgatója szerint a Citi továbbra is a pénzügyi innováció zászlóshajója lesz.
Szerző(k): Nagy László NándorA kormány illetékesei egy 10-15 milliárd eurós hitelcsomagban reménykednek, ez az összeg már elegendő lenne ahhoz ugyanis, hogy javuljon a bizalom az ország iránt - írták a Citi feltörekvő piacokért felelős közgazdászai csütörtöki budapesti látogatásukon szerzett benyomásaik alapján.
Szerző(k): portfolio.hu