A végrehajtók volt elnökének jobbkeze a negyedrendű vádlottja az elmúlt évek legnagyobb politikai korrupciós botrányának, amelynek Schadl György és Völner Pál, volt igazságügyi államtitkár a főszereplője. Schadl intézőjének feljegyzései vezettek el Rogán Antal miniszter kabinetfőnökéhez is, aki teljesen kimaradt a vádiratból.
Szerző(k): Economx, László B KatalinKéssel támadt egy beteg egy ápolónőre hétfőre virradó éjjel a szekszárdi Tolna Vármegyei Balassa János Kórház traumatológiai osztályán, a nő életveszélyes sérülést szenvedett.
Szerző(k): EconomxBrutálisan bánt a rábízott fiúgyermekekkel, első fokon még 30 évre akarták leültetni. Böjte Csaba arra kérte híveit: imádkozzanak a gyermekek testi és lelki épségéért.
Szerző(k): EconomxSchadl Györgyöt, a végrehajtói kar korábbi elnökét és Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium egykori parlamenti államtitkárát 83 millió forint értékben elkövetett korrupció miatt állították bíróság elé. Az eddigi meghallgatásokon mindketten tagadták bűnösségüket.
Szerző(k): EconomxNyolcszázmilliós költségvetési kárt okozó bűnbandát számolt fel a NAV. A bűnözők még a látszatra sem adtak.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsNégymillió forintos bírságot kaphat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az a férfi, aki több mint 31 tonna fémhulladékot értékesített.
Szerző(k): EconomxA Balassagyarmati Járási Ügyészség lopás bűntette miatt indítványozta egy 21 éves észak-nógrádi férfi letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023 májusában többször is ellopott egy lovat.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA magyar büntetőjogi szabályozás alapvetően jó, további szigorításoknak nem lenne értelme, a szociológiai felmérések, a pedagógiai nevelés, a gyermekvédelmi intézkedések átgondolása segíthet a helyzeten – mondta el a Napi.hu-nak a büntetőjogász.
Szerző(k): Drávucz Péter