Lázár János egyelőre marad miniszter, fokozzák a bürokráciacsökkentést, jó dolog az állami cégvezetők fizetésemelése - derült ki a mai kormányinfón.
Szerző(k): Papp ZsoltAz államreform és a bürokráciacsökkentés ellenére hízik az állam - állapította meg legújabb elemzésében a Policy Agenda kutatóintézet. A kormány egyik fő prioritása a központosítás és a bürokrácia csökkentése. Kormányzati nyilatkozatok alapján az látszik, hogy az utóbbi nem halad olyan sebességgel, ahogy szeretnék, míg a centralizációval láthatóan elégedettek. Ez látszik a számokon is, amelyek mutatják, mennyien is dolgoznak a kormánynak.
Szerző(k): EconomxEgyüttműködési megállapodást írt alá Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnökeivel, a legfontosabb közös feladatok között Lázár János az építésüggyel kapcsolatos állami bürokrácia jelentős csökkentését és az európai uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását említette.
Szerző(k): InforádióEgy újabb lépéssel kerültünk közelebb az egyszerűbb költözéshez az Európai Unión (EU) belül; Egy másik tagállamába költöző személyeknek és vállalatoknak egyaránt kevesebb papírmunkával kell majd megbirkózniuk, miután az Európai Parlamentben kedden elfogadta az erre vonatkozó jogszabálytervezetet. A tagállamok jóváhagyására váró tervezet egyszerűsítené bizonyos hivatalos okiratok, például anyakönyvi kivonatok vagy házasságlevelek eredetiségének igazolását.
Szerző(k): EconomxA kormány mostanra 25 százalékkal csökkentette a vállalkozások és a lakosság adminisztratív terheit - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
Szerző(k): MTIMagyarország sokkal jobban szerepelhetett volna a Világbank Doing Business listáján, ha a vállalatoknak nem kellene az uniós átlagnál rosszabb feltételekkel adózniuk, nem lenne macerás az adóadminisztráció és nem tartana sokáig, amíg bekötik üzemeikhez az áramot.
Szerző(k): EconomxAz Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének júniusi ülésén napirendi téma lesz az, hogy elrendeljék-e a Magyarország elleni monitoring eljárást, a parlamenti közgyűlés házbizottsága ugyanis a monitoring bizottsággal szemben ellenzi ilyen eljárás megindítását - közölte csütörtökön a strasbourgi székhelyű ET sajtószolgálata.
Szerző(k): MTIAz Európai Bizottság javaslatot tett a polgárok és vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentésére, melynek keretében eltörölné azokat a hivatalos ellenjegyzési alakiságokat, amelyek nélkül jelenleg nem ismerik el valódiként a polgárok különböző közokiratait - például születési anyakönyvi kivonatát - egy másik uniós tagállamban - derült ki Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogokért, igazságügyért és állampolgárságért felelős alelnökének bejelentéséből.
Szerző(k): NAPI