A járvány miatt az egészségügyben felhalmozódott elvégzetlen vizsgálatok, műtétek, kezelések, az oktatásban felhalmozódott képzési hiányosságok, az igazságszolgáltatásban felhalmozódott elintézetlen ügyek pótlása olyan terhet rakhat a brit kormányra, amelybe belerokkanhat - véli az FT szakírója.
Szerző(k): Komócsin SándorA 2022-es büdzsé ismét számol azzal, hogy a versenyszféra reálbérei 6 százaléknál jobban fognak emelkedni - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.
Szerző(k): Domokos LászlóA GDP-arányos államadósság a tavaly év végi 80,4 százalékról az idei év végére várhatóan 79,9 százalékra csökkenhet, megfelelve az Alaptörvény előírásainak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Növekedés.hu-nak.
Szerző(k): Domokos LászlóA Gazdaságvédelmi alapból sportra közel 5 milliárd forintot, míg a vasúti fejlesztések kárára 10 milliárdot csoportosított át a kormány a nemzetközi vadászati, természeti és lovas rendezvények, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésére. Templomfelújításra is jutott közel 26 milliárd.
Szerző(k): Németh GézaAz előzetes adatok szerint 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt a kormányzati szektor tavalyi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal romlott. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye - erősítette meg csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány keresi a módját annak, hogyan lehetne úgy felhasználni a következő években érkező európai uniós támogatást, hogy a pénzköltésről minél kevesebb egyeztetésre legyen szükség Brüsszellel.
Szerző(k): Komócsin SándorAz utóbbi egy évtizedben még egyszer sem alakult ki akkora hiány a társadalombiztosítási alapokban, mint 2019-ben - hívta fel a figyelmet az Mfor.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóEzidáig már kétszázmilliárd forintot osztott ki kormány az el nem költött költségvetési pénzekből. A két ünnep között újabb pénzeső jöhet. Az év utolsó napjaiban várhatóan több száz milliárd forintot fog kiszórni a költségvetésből a kormány - írja a Népszava.
Szerző(k): K. Kiss Gergely