Három vádlott esetében is ítélet született azon a bírósági előkészítő ülésen, amelyen a budapesti vizes vb megrendezésére létrehozott állami cég egykori gazdasági igazgatójának, Balogh Sándornak is ott kellett volna lennie, ha nem szökött volna külföldre. Három vádlott elismerte a bűnösségét és elfogadta az ügyészség által felajánlott büntetést - értesült a Blikk.
Szerző(k): Domokos ErikaA Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a hivatali vesztegetés elfogadása , valamint hivatali visszaélés bűntette miatt nem jogerősen elítélt két kecskeméti férfi és az őket befolyásoló két Bács-Kiskun megyei nő büntetéseinek a súlyosítására tett indítványt a Szegedi Ítélőtáblának.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy úgynevezett szabadalmi troll milliárdokat préselne ki a tech óriásból, noha a kettejük perében az Apple már részleges győzelmet aratott. A per azonban folytatódik.
Szerző(k): Rácz GergőVirtuális iOS-eszközök értékesítése miatt indított szerzői jogi pert az Apple a Corellium ellen.
Szerző(k): Rácz GergőFeltételesen szabadlábra került Li Dzse Jong, a Samsung vesztegetés és csalás miatt szabadságvesztésre ítélt alelnöke, örököse -írja az Euronews.
Szerző(k): Szabó DánielA Shell 111 millió dollárt (33,44 milliárd forintot) fizethet egy nigériai közösségnek egy több mint 50 évvel ezelőtti olajszennyezés miatt. Az ügyet még 1991-ben indították az 1967-70-es biafran háború idején történt olajszivárgás miatt.
Szerző(k): Szabó DánielElutasította a liaoningi fellebbviteli bíróság kedden annak a kanadainak a fellebbezését, akit kábítószer-csempészet vádjával ítéltek halálra röviddel az után, hogy Kanadában őrizetbe vették a Huawei kínai óriásvállalat alapítójának lányát - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLengyelország megszünteti az igazságszolgáltatás reformja keretében létrehozott fegyelmi kamarát a jelenlegi formájában, így tárgytalanná válik az Európai Bizottsággal folyó vita – jelentette be Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes.
Szerző(k): Domokos László