bíróság

10.
07.
16:31
A bíróság szerint ki kell adni a Budapest-Belgrád vasút hitelszerződését

A bíróság szerint ki kell adni a Budapest-Belgrád vasút hitelszerződését

Jogerős bírósági ítélet szerint a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak ki kell adnia 15 napon belül a Budapest-Belgrád vasút építésének finanszírozására kötött kínai-magyar hitelszerződést. Az ítélet szerint a kormánynak nem elég általánosságban hivatkozni arra, hogy a hitelszerződés nyilvánossága sértené Magyarország külügyi érdekeit, azt bizonyítania is kell. A külügyminisztérium ezt nem tudta bizonyítani - tette közzé a pert indító Szél Bernadett.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
06.
13:23
Súlyos milliókat húzhat ki az építtetők zsebéből egy megtévesztő, kicsit alattomos jellegű jog

Súlyos milliókat húzhat ki az építtetők zsebéből egy megtévesztő, kicsit alattomos jellegű jog

Ismert tény, hogy a lokáció mellett rengeteget dob egy ingatlan értékén az onnan nyíló panoráma, vagy a helyiségek természetes megvilágítása, benapozása. Az ugyanakkor sokszor nem egyértelmű, hogy az ablakunkból elénk táruló balatoni naplementéért cserébe mire is kell figyelnünk az építkezés során, hogy ne kerüljünk a dühös szomszédok követeléseinek kereszttüzébe.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
05.
12:33
Több száz milliós vagyont osztott el Galambos Lajos

Több száz milliós vagyont osztott el Galambos Lajos

A válófélben lévő Galambos Lajos és felesége már meg is egyeztek a több száz millió forintos családi vagyon elosztásáról - értesült a Blikk. A zenész és üzletember szeptemberben arról beszélt a közműcsalási ügyében hozott elsőfokú bírósági ítélet után, hogy hatvan évesen átértékelte az életét, és eladja javait, amelyekre már nincs szüksége.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
29.
19:00
Elindult a pécsi buszper tárgyalása, országgyűlési képviselőt is beidézhetnek

Elindult a pécsi buszper tárgyalása, országgyűlési képviselőt is beidézhetnek

Szerdán tartották a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszvásárlási ügy első rendes tárgyalását a Kaposvári Törvényszéken, ahol többek között arról döntött a büntető tanács, hogy legközelebb kormánypárti politikusokat és önkormányzati képviselőket is meghallgatnak.

Szerző(k): Economx
09.
29.
17:07
Jogerősen pert vesztett egy áruházlánc, mert a vakok nem tudtak online vásárolni

Jogerősen pert vesztett egy áruházlánc, mert a vakok nem tudtak online vásárolni

„Az élelmiszerellátás biztosítása minden társadalom működésének alapvető feltétele, így mindenki számára biztosítani kell a hozzáférést” – ez az egyik következtetése annak a pernek, amelyben az online bevásárlás akadálymentesítésének elmaradása miatt vesztes áruházlánc az ítélet ellen benyújtott keresetét is elutasította a törvényszék.

Szerző(k): Molnár Csaba
09.
28.
13:36
A Kúria döntött a Klubrádió pályázatáról

A Kúria döntött a Klubrádió pályázatáról

A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét, amely szerint a Klubrádió hibás pályázatot adott be a budapesti FM 92,9 MHz-es rádiós frekvenciára - értesült a Média1. Az ítélet jogerőssé válása után megnyílik a lehetőség, hogy a médiatanács új pályázatot hirdessen a frekvenciára. Ezt ugyanis ideglenes használatra, pályázat nélkül megkapta a Spirit FM.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
27.
14:47
Elmarasztalták a Wizz Air visszatérítési gyakorlatát

Elmarasztalták a Wizz Air visszatérítési gyakorlatát

Elmarasztalta egy német bíróság a Wizz Air visszatérítési gyakorlatát. A német fogyasztóvédelmi egyesület szerint a légitársaság hátrányosan megkülönbözteti azon utasait, akik behajtó céget bíztak meg a nekik járó kártérítés kifizettetésével. A beadványnak helyt adott a berlini regionális bíróság - írja az Airportal.

Szerző(k): Szász Péter
09.
21.
16:25
Felfüggesztett börtönt kapott Gődény György, nem jogerősen

Felfüggesztett börtönt kapott Gődény György, nem jogerősen

Egy éves börtönbüntetést kapott a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos rémhírterjesztés miatt Gődény György gyógyszerész, az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - írja a Mandiner.

Szerző(k): Szász Péter
09.
19.
17:42
Galambos Lajos felszámol mindent, kiárusítja a javait

Galambos Lajos felszámol mindent, kiárusítja a javait

Galambos Lajos reméli, hogy másodfokon a bíróság korrigálni fogja az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben 2 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték közműcsalás miatt. A zenész és üzletember az Index podcast műsorában beszélt arról is, hogy hatvan évesen átértékelte az életét, felszámol mindent, kiárusítja a javait, a boldogasszonypusztai birtokát sem érzi már olyannak, amilyennek megálmodta.

Szerző(k): Domokos Erika