Másodszor is bírósági eljárás lett két a budavári cukrászda helyiségbérletének kérdéséből.
Szerző(k): Domokos LászlóMár akkor találkoztak a később nyertesnek nyilvánított közvetítő céggel Hollandiában, amikor a közbeszerzési eljárást még meg sem hirdették – derült ki az egyik csütörtöki tanúvallomásból, amit az előző pécsi városvezetés alatt vásárolt buszok ügyében tettek a Kaposvári Törvényszéken.
Szerző(k): EconomxCampos Sánchez-Bordona jogi főtanácsnok szerint a jogállamisági mechanizmust a megfelelő jogalapon fogadták el, az összeegyeztethető az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkével, és tiszteletben tartja a jogbiztonság elvét.
Szerző(k): Csernátony CsabaÍtéletet hirdetett az Európai Bíróság egy olyan ügyben amiben azt kellett eldönteni, hogy megilleti-e a mentesség a bűncselekménnyel gyanúsított jegybanki vezetőket. Az ügy hátterében a korábbi lett jegybankelnök pénzmosási ügye áll.
Szerző(k): Rácz GergőA Kúria nemrégiben nyilvánosságra hozott ítéletében pontot tett annak a vitának a végére, hogy a Facebook magát ingyenesnek hirdető gyakorlata jogsértő-e.
Szerző(k): Rácz GergőA 176 halálos áldozatot követelő tragédia két éve történt. Tíz katona ellen indult most eljárás.
Szerző(k): Rácz GergőA Tesla egyik gyári munkása azt állítja, hogy tömeges szexuális zaklatás folyik a cégnél. Egy áldozat perre vitte az ügyét, amelyben azt állítja, Elon Musk cége "rémálomszerű" munkakultúrát teremtett és nem tesz semmit a helyzet normalizálására.
Szerző(k): Szabó DánielElizabeth Holmes vallomást tett, naivitására hivatkozott minden idők egyik legnagyobb tech átverésének megszervezésében.
Szerző(k): Rácz Gergő