Az idén 242 ezer négyzetméternyi ingatlan építését kezdik el vagy fejezik be Budapesten az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagvállalatai: ebből 210 ezer négyzetméter az irodaterület. Eddig a Nyugati téri Eiffel Palace készül el, de az év legnagyobb beruházása a 4-es metró végállomásánál elinduló, 70 ezer négyzetméteres Budapest One irodaközpont lesz. Bővül a Váci úti irodafolyosó és a Corvin-negyed is - közölte az IFK.
Szerző(k): EconomxIdén az első negyedévben az irodapiaci kereslet összesen 57,2 ezer négyzetméterre rúgott, ez 2012 első negyedéve óta a legalacsonyabb volumen - közölte a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). Az összes bérelt területből 37,2 ezer négyzetmétert új bérlők foglaltak el. Az üres területek aránya 0,1 százalékponttal növekedett 2013 utolsó negyedévéhez képest.
Szerző(k): EconomxRendeletben szabályozta a kormány a Parlament előtti Kossuth Lajos tér mint kiemelt nemzeti emlékhely használatának rendjét.
Szerző(k): InforádióA fogyasztói kereslet növekedése és a befektetők érdeklődése nyomán az ipari és logisztikai piac fejlődik a leglendületesebben ma az európai kereskedelmi ingatlanpiacon - derül ki a CBRE legfrissebb jelentéséből.
Szerző(k): EconomxElöregedőben vannak Budapest irodaházai: a 3 évesnél fiatalabb fővárosi épületek száma csupán 10, az állomány kétharmada, azaz több mint 200 ingatlan viszont elérte azt a kort, amikor egyes rendszereit már fel kell újítani.
Szerző(k): EconomxA padló alatti lakásárakról, alacsony betéti kamatokról, valamint a kiadó lakások lassan szembetűnővé váló hiányáról szóló információk mind inkább vásárlásra sarkallhatják a befektetni vágyókat, akik e piacra tévedve siralmas megtérüléssel, elbizonytalanító szabályozással és átláthatatlan adózási környezettel szembesülhetnek. Ha ön mégis úgy dönt, hogy a lakáspiacon csinál pénzt, az alábbiakat mindképpen érdemes megfontolnia.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt évben összesen 30 ezer négyzetméterrel bővült az irodapiaci kínálat, az utolsó negyedévben egyetlen irodaépületet sem adtak át - közölte a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fóruma (BRF). A tavalyi bővülés még így is 30 százalékkal meghaladja a 2012-ben regisztráltat, de a kihasználatlanságban nem történt érdemi változás.
Szerző(k): EconomxLassan javuló irodapiacról, reménytelen logisztikai ingatlanpiacról és vegyes befektetési piacról számolt be 2013 értékelése kapcsán a DTZ globális ingatlantanácsadó.
Szerző(k): Economx