Sztrájkba lépett a legnagyobb brit kontétnerkikötő, Felixstowe. A szakszervezet 30 év után egyből nyolc napra megbénítják az Egyesült Királyságot.
Szerző(k): Szabó M. IstvánTöbb ezer vasutas kezdett munkabeszüntetésbe csütörtökön Nagy-Britanniában, ami országszerte megbénította a vasúti közlekedést, és egyelőre nincs megoldás a fizetésekkel és a munkahelyi körülményekkel kapcsolatos munkaügyi vitában, amelyet csak súlyosbít a brit megélhetési költségek tartós emelkedése - írja az MTI az AP hírügynökségre hivatkozva. A sztrájk érintheti a londoni buszos és metróközlekedést is.
Szerző(k): Domokos ErikaA szakdolgozói kamara elnöke szerint 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyből. Tárgyalásokat kezdtek Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárral a bérfejlesztésről, mert 2023 januárjában az orvosbérek és a szakdolgozók bére között már ötszörös lesz a különbség.
Szerző(k): Koncsek RitaElfogyott a pedagógusok türelme, nem tudnak tovább várni arra, hogy a kormány beváltsa a bérrendezésre vonatkozó ígéreteit – így összegezték a kormány és a két pedagógus szakszervezet szerdai tárgyalását az szervezet képviselői a Blikk tudósítása szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaSzerdán ülnek ismét tárgyalóasztalhoz a pedagógusszakszervezetek és az oktatási kormányzat képviselői. Jelenleg közelíti a 11 ezret az üres álláshelyek száma a közoktatásban, ha nem lesz megegyezés a szakszervezetek szerint még több tanár fog felmondani.
Szerző(k): Koncsek RitaMár augusztus végére megállapodás születhet a szociális partnerek között arról a módszertanról, amely megalapozná a 2023-as minimálbérről és garantált bérminimumról őszi tárgyalásokat - számolt be a VG.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormánynak mindenképpen emelnie kell az állami vállalatoknál dolgozók bérét, mert enélkül a versenyszféra elszívhatja a munkaerőt és veszélybe kerülhet a közszolgáltatások ellátása – számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Komócsin SándorAz új kata-törvény az egészségügyben dolgozók tízezreit érinti. A budapesti orvosok több mint fele fogja a fejét az adóváltozás miatt, hiszen sokan katázva vállaltak ügyeletet vagy másodállást, és a bérnővérek helyzete sem lesz egyszerű szeptembertől. A szakemberhiányt betegek is megérzik majd.
Szerző(k): Koncsek Rita