Az Orbán-kormány meg akarja szigorítani a kata adófajtát használók és megrendelőik ellenőrzését, mert úgy látják, hogy sokszor a bérfizetés adóterheinek megkerülésére használják a katás foglalkoztatást.
Szerző(k): Komócsin SándorVan mozgástér a postai dolgozók bérrendezésére állami támogatás bevonásával, ám annak mértéke felső korláthoz kötött, amelyet egy EU-irányelv szigorúan szabályoz - derül ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének válaszleveléből. A legnagyobb szakszervezeti konföderációk levélben fordultak a postások bérének érdekében Brüsszelhez - számolt be a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb mint tizenháromezer cég pályázott eddig munkahelyvédelmi bértámogatásra, amelyet eddig 170 ezer munkavállaló után kaptak meg a vállalkozások – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor egy sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szabó DánielAz egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését, az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében ezek rögzítik dolgozóik jutalmának kifizetési kérelmét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterA magyar adórendszer a szélsőségek rendszere: miközben rekordmagas az áfakulcs, a társasági adó a térségben a legalacsonyabb. Sokkal több teher van a kisembereken, mint a régió más országaiban, bár fokozatosan javul a munkavállalók helyzete - derült ki a Mazars Magyarország 2020-as kelet-közép-európai Adóbrosúrájának bemutatásából.
Szerző(k): Szabó DánielKét évvel ezelőtt még 995 euró volt, most már 1086 euró a szlovákiai átlagbér, de a különbségek óriásiak az ágazatok között és az országon belül is.
Szerző(k): Csernátony CsabaA spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona labdarúgói nemet mondtak az újabb fizetéscsökkentésre a RAC1 közlése szerint.
Szerző(k): Szász PéterTovábbra is messze le van maradva az ország északkeleti része a magyar átlagtól a fizetésekben, Budapest mögött pedig egyenesen fényévnyi távolságban kullog.
Szerző(k): Komócsin Sándor