Pénteki ülésükön tárgyalják az uniós pénzügyminiszterek azt a bizottsági javaslatot, amely bírálja Magyarországot költségvetési politikája miatt - írta a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóInformális migrációs és menekültügyi munkaértekezletet hívott össze szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vasárnapra Brüsszelbe, a találkozón egyes érdekelt tagállamok vezetői vesznek részt.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz uniós atombombaként emlegetett hetes cikkely még mindig téma Varsó és az EU között. Már a lengyelek engedtek pár tételben az igazságügyi reformjukban, de az Európai Bizottság további intézkedéseket vár a jogállamiság fenntartásáért.
Szerző(k): Szabó DánielMielőbbi határozott fellépést sürgettek az Európai Parlament (EP) legfőbb frakcióinak vezetői csütörtökön a lengyel igazságügyi reform ellen, amelynek értelmében július elején kényszernyugdíjaznák a varsói legfelsőbb bíróság minden harmadik jelenlegi tagját.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHozzájutott a 444 ahhoz a feketelistához, amelyből kiderül, hogy konkrétan milyen projektek miatt fizettethetnek vissza Magyarországgal bőven 100 milliárd forint feletti uniós támogatást finoman fogalmazva szabálytalanságok miatt.
Szerző(k): Komócsin SándorSzigorúbb ellenőrzésekre és kevesebb uniós támogatásra számíthat az agrárium 2021-2027 között. Ez akár azt is eredményezheti, hogy a mezőgazdasági források nélkül tízezrek veszítik el az állásukat - írja csütörtöki számában a Népszava.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Bizottság terve szerint a 2021 és 2027 közötti költségvetési időszakban Magyarország a jelenleginél 24 százalékkal kevesebb forrást kapna, ugyanakkor a következő időszak tárgyalási fordulóin ez az arány jelentősen változhat - írta keddi számában a Magyar Idők.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat, az elismerést Imre Krisztián vehette át a látássérültek mobilitását segítő szemüveg megalkotásáért - közölte a díjazott startup cégének szakmai segítséget nyújtó pénzintézet a K&H Bank az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan