Tarsoly Csaba, a Quaestor elnök-vezérigazgatója semmilyen \"zsíros üzletet\" nem kapott - reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Pápa Levente, az Együtt – a Korszakváltók Pártja alelnöke szerdai kijelentéseire.
Szerző(k): MTI-EcoA jegybank tervbe vette, és bejelentette az ellenőrzést a Buda-Cashnél, ekkor Tölgyesi Péter és egy másik vezető meghallgatást kért a jegybank alelnökétől, ott tárták fel a hiányt – mondta a Gazdasági Rádiónak Bánáti János, Tölgyesi Péter jogi képviselője.
Szerző(k): EconomxA február havi béreket, illetményeket - a rendkívüli helyzetre való tekintettel - a Magyar Államkincstár postai úton küldi meg az érintetteknek - tájékoztatta a Magyar Államkincstár és az MNB. Azok a nyugdíjasok pedig, akik DRB bankcsoportnál vezették számlájukat, postán kapják kézhez ellátásukat - közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál is korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés 1 millió forintos korlátozását rendelte el - jelentette be Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Szerző(k): MTITöbb évtizedes, százmilliárdot elérő problémára bukkantunk – mondta Windisch László, az MNB alelnöke a Buda-Cash tevékenységének felfüggesztése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Szerző(k): EconomxHiába tett feljelentést minden idők egyik legnagyobb magyar pilótajátéka miatt a jegybank még a nyáron, a legalább hétmilliárd forint kárt okozó ügyben egyelőre még gyanúsított sincs - értesült az Index. Ez a csalók malmára hajtja a vizet.
Szerző(k): Index.huEgy magát sikeres devizakereskedőként feltüntető férfi összesen 5,6 millió fonttal - nagyjából 2,1 milliárd forinttal - károsította meg ügyfeleit. A pénz egy jó részét ráadásul nem a devizapiacon vesztette el, hanem kaszinókban elbukta és éjszakai bárokban elszórakozta.
Szerző(k): EconomxA Civis Globál Brókerház Zrt. engedély nélkül kezelt portfóliót − állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely 250 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot. Az azonosított egyéb jogszabálysértésekre is tekintettel a jegybank visszavonta a Civis Globál független biztosításközvetítői tevékenység végzésére jogosító engedélyét is.
Szerző(k): Economx