Az Egyesült Királyság farmereit tömörítő szakmai szervezetek tiltakoznak a kormány új állat-egészségügyi szabályozása ellen, ami gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételeket szab állataik egészségi állapotának igazolására. Ahhoz képest, hogy a brit uniós kilépés mellett az volt az egyik fő érv, hogy meg kell szabadulni az EU túlzott bürokráciájától, a mezőgazdasági termelők most azzal találják szembe magukat, hogy az uniós elvárásoknál több lenne a papírmunkájuk.
Szerző(k): Komócsin SándorRishi Sunak brit miniszterelnök olyan párt élén vette át az Egyesült Királyság vezetését, amely saját magát sem tudja irányítani és van egy olyan ideológiai alapon működő keményvonalas szárnya, amely az elmúlt harminc évben a párt mindegyik elnökét sarokba szorította. Márpedig ha egy párt nem találja az irányt, amelyen haladni akar, akkor nehezen várhatja el, hogy a társadalom kövesse az iránymutatását.
Szerző(k): Komócsin SándorLiz Truss, az Egyesült Királyság miniszterelnöke két kulcsfontosságú miniszterének elvesztése után kénytelen volt lemondani, ami utat nyithat az előtt, hogy visszatérjenek a hatalomba azok a toryk, akik a brexit előtti kormányokban töltöttek be vezető szerepeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Konzervatív Párt megtalálta volna azt az utat, amit a nagy szakítás után biztonsággal követhet.
Szerző(k): Komócsin SándorJelenleg 16 ezer magyar diák tanul valamelyik külföldi egyetemen. A Radnótiból egy egész osztálynyi diák iratkozott be valamelyik nyugat-európai vagy amerikai egyetemre, az AKG-ban az előző tanévben 72-en végeztek közülük többen tanulnak Hollandiában, mint Magyarországon.
Szerző(k): Koncsek RitaMegjelent a skót kormány legújabb cselekvési terve: az eurót nem vezetnék be, de a schengeni övezetbe szívesen beférkőznének.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAkik jó ötletnek tartják egy európai uniós tagállamban, hogy országukat ki kellene léptetni az unióból, azoknak érdemes vigyázó szemüket Londonra vetniük, ugyanis élőben nézhetik végig, ahogy a Konzervatív Párt kormánya széthullik, nem kis részben azért, mert a brexittel elindult azon az úton, amelyen az ideológia érvényesítését a gazdaság törvényei, a valóság elé helyezik.
Szerző(k): Komócsin SándorRekordgyorsasággal amortizálhatja le pénzügyminiszterét az új brit kormány, miután a kormánypárti politikusok úgy vélik, valakinek el kell vinnie a balét azért a gazdasági felfordulásért, ami a kormány adócsökkentési tervének bemutatását követte. Egyikük szerint Kwasi Kwarteng politikai értelemben már nincs az élők sorában, csak a Konzervatív Pártban egy politikus sokáig elketyeghet politikai zombi üzemmódban.
Szerző(k): Komócsin SándorA holland egyetemeken egy év alatt 34 százalékkal nőtt a magyar hallgatók száma, Németországban kilenc százalékkal többen tanulnak, mint egy évvel korábban, Ausztriában pedig 7,6 százalékkal nőtt a magyar diákok aránya. Trendforduló előtt állnak az európai egyetemek, a brexit után az Egyesült Királyság veszítette a legtöbbet a népszerűségéből.
Szerző(k): Koncsek Rita