Az Aldi a fogyasztói igényekhez alkalmazkodva új, kisebb méretű kiszerelésben is árul borokat az Egyesült Királyságban lévő üzleteiben. A briteknél egyelőre az alacsonyabb keresetű réteg körében egyelőre nem olyan népszerű a borfogyasztás, a lépéstől azt várják, hogy az olcsóbb változat népszerűbb lehet.
Szerző(k): Szabó DánielIgen jól alakul a magyar bormérleg a hanyatló kivitelnek és az élénk exportnak köszönhetően - derül ki a legfrissebb adatokból. Több mint 20 milliárd forintot hoztak a külföldön eladott magyar borok.
Szerző(k): Csernátony CsabaMiközben a Tesco és a többi nagy brit kereskedelmi lánc még 1 százalékkal sem tudta növelni forgalmát a december 30-át megelőző 12 hétben, addig a két német diszkontlánc rekordokat döntött az Egyesült Királyságban, és egyaránt 10 százalék körüli forgalombővülést hozott össze. Mindezt akkor, amikor a brit fizikális kiskereskedelem immár hatodik éve zsugorodik és a fogyasztói bizalom is ötéves mélypontra került a brexit körüli bizonytalanságok miatt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNapjainkban a klasszikus árverések olyan másodlagos piacot jelentenek, melyek termékei kifejezetten ritkák, így értékük is a magas minőségből és az egyediségből tevődik össze. Az árverésre bocsátott tételek vásárlói ennél fogva speciális igényeket támasztanak.
Szerző(k): EconomxAz utóbbi évek legjobb szőlő- és bortermése várható idén, a szőlősgazdák várhatóan 62 ezer hektárnyi szőlőtermő-területről összesen 550 ezer tonna termést takaríthatnak be – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Soltvadkerten. A hektáronkénti termésátlag csaknem másfélszerese a tavalyinak.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Agrármarketing Centrum (AMC) látványkonyhával és egy 90 négyzetméteres agrárpavilonnal népszerűsíti a magyar élelmiszereket Sanghajban a Kínai Nemzetközi Import Expón, az eseményen a résztvevők prémium borokat, minőségi ásványvizeket, kacsa- és libapehely termékeket, sajtokat és tejtermékeket, illetve édességeket kóstolhatnak meg - közölte az AMC kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielAz utóbbi években érezhetően visszaszorult az Olaszországból érkező hordós borok importja, kevesebb a hamis és a hibás bor is - közölte a Világgazdasággal Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNapi átlagban közel 41 ezer palack bort adott el a magyar Lidl. Ez 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A borexport is pörög.
Szerző(k): Csernátony Csaba