Ahhoz képest, hogy milyen kis részért felel a foglalkoztatásból az autóipar, túl nagy a súlya az ipari termelésben. Mivel főleg exportra termelnek a hazai vállalatok, egy európai válság a mélybe viheti a magyar gazdaság egészét - figyelmeztet egy szakértő, de mások szerint majd az elektromos autózás mindent megold.
Szerző(k): Szabó DánielAugusztus elsejétől Maciej Galant tölti be a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét - közölte a cég az MTI-vel kedden.
Szerző(k): Szabó DánielRövid távon 45 milliárd forint értékű beruházásra készülnek bajorországi vállalatok Magyarországon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon Münchenből, ahol bajor cégek vezetőjével is tárgyalt.
Szerző(k): Domokos ErikaNem kéri megbízatásának meghosszabbítását és így 2020 áprilisának végén távozik posztjáról Harald Krüger, a BMW német autógyártó elnök-vezérigazgatója - jelentette be a bajor konszern pénteken Münchenben.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb mint negyedével nőni tudott májusban az európai elektromos járműpiac, az eladási adatok szerint ötből négy új autót vásárló azonban továbbra is a hibrid hajtásláncra váltanak a legtöbben.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA BMW a korábban tervezettnél két évvel hamarabb, 2023-ra piacra kívánja vinni 25 elektromos autómodelljét a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) belső vállalati forrásokra támaszkodó hétfői beszámolója szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaNémetország nem politikai alapon hoz majd döntést a Huawei bevonásáról az 5G hálózat kiépítésébe - mondta Peter Altmaier német gazdasági miniszter pénteken. Csütörtökön Palkovics László innovációs miniszter pedig arról beszélt a Reutersnek adott interjújában, hogy Magyarország - Németországhoz hasonlóan - pragmatikus álláspontra helyezkedett a Huawei-vitában, azaz addig, amíg nem bizonyosodik be, hogy a kínai vállalat valós kockázatot jelent, úgy kezeli Magyarország, mint bármely más tech-céget.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHatalmasat zuhant a legnagyobb autógyártók nyeresége az első negyedévben, úgy tűnik, az iparágra kemény időszak vár az aranyévek után - állítják az Ernst & Young szakértői. A kereskedelmi háború, a szigorodó környezetvédelmi előírások és az elektromos autók térnyerése egyaránt szorítja a gyártókat.
Szerző(k): Lovas-Romváry András