Gondok vannak a Novis biztosító tartalékaival. Magyarországon mintegy 20 milliárd forintnyi díjat szedett be a társaság, amelynek termékeit főleg a Brokernet utódja, a Quantis értékesítette.
Szerző(k): Herman BernadettSzázból 25 magyart ért már olyan káresemény, amikor jól jött volna a meglévőnél kiterjedtebb körű lakásbiztosítás. Bár sokan gondoskodnak otthonuk biztosítási védelméről, jó néhányan nem kezelik tudatosan szerződésüket, és nem követik figyelemmel, hogy pontosan mire is terjed ki a meglévő biztosítási csomagjuk - derül ki egy friss kutatásából.
Szerző(k): Domokos LászlóAz MNB új körlevélben – a nemzetközi szervezetekkel összhangban – megerősítette a tavasszal publikált elvárásait, amely szerint idén továbbra sem javasolja a magyarországi biztosítóknak osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését. A vírushelyzetből fakadó gazdasági kockázatok továbbra is fennállnak.
Szerző(k): Herman BernadettA hiteltörlesztés sokak számára vált nehezebbé a koronavírus-járvány hatására, nagyrészt a munkahely elvesztése vagy a munkakörülmények megváltozása miatt. Bár a törlesztési moratórium az év végét követően is megvédi a lakosság egy részét, a járvány azonban még tovább is tarthat, mint a moratórium, ami felveti a kérdést, hogy mit tehetnek azok, akik szeretnék bebiztosítani magukat anyagi szempontból. A Bank360.hu pénzügyi szakportál azokat a pénzügyi eszközöket gyűjtötte össze, amelyek segíthetnek átvészelni a koronavírus-járvány okozta munkanélküliséget vagy keresőképtelenséget.
Szerző(k): Bank360.huA korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben káresemény esetén előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Szerző(k): Herman BernadettAz európai biztosításfelügyelet és a szlovák nemzeti bank (NBS) vizsgálata nyomán az NBS felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, itthon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó Novis Biztosító termékeinek értékesítését. Az MNB a hazai biztosítottak érdekeinek védelmében már két évvel ezelőtt felfüggesztette a Novis Biztosító átláthatatlan életbiztosításainak további értékesítését, így az tavaly óta nem kínál új termékeket itthon.
Szerző(k): Herman BernadettLitván céghez kerülnek át a kelet-közép-európai számlák. Minden számlaszám megváltozik, a biztosítások limitje meg ezentúl euróban érvényes.
Szerző(k): Herman BernadettJogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szász Péter