Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének (brexit) Magyarországot érintő külpolitikai és külgazdasági hatásai kezelésének összehangolásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Takács Szabolcs Ferencet - olvasható a csütörtökön megjelent Hivatalos Értesítőben.
Szerző(k): Domokos ErikaVárhatóan megtorpedózzák Trócsányi László biztosjelöltségét az Európai Parlamentben - tudta meg a Magyar Hang. Erre az esetre megvan már Orbán Viktor miniszterelnök B-terve is.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz igazságügyi reformok vitatott elemei miatt bírálta Lengyelországot pénteki jelentésében az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, úgy vélve, hogy ezek alapvetően megváltoztatták a bírói rendszer egészét - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára – tudtuk meg az agrártárcától. A magyar méhágazat ebben az évben külön figyelmet kap, 2019 a beporzók éve.
Szerző(k): Tóth László LeventeA jegybank december közepén küldött felügyelőbiztos az NHB Bankhoz, amely nem sokkal később be is csődölt. Egy héttel a folyamat indulása előtt Matolcsy Ádám és Matolcsy Máté elvitték a számlájukat. Most feljelentést tettek az ügyben.
Szerző(k): Szabó DánielSokan nincsenek tisztában jogaikkal, például a hátrányos megkülönböztetést illetően, pedig az uniós jog e téren is védelmet nyújt. Magyarország egyike azoknak a tagállamoknak, ahol a legnagyobb a foglalkoztatási szakadék a fogyatékossággal, illetve az a nélkül élő személyek között - írja Marianne Thyssen az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős biztosa, aki szerint a brüsszeli testület találkozni fog magyar munkaadókkal, hogy az e mögött álló okokat megvitassák.
Szerző(k): EconomxAz MNB ideiglenesen megtiltotta a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.-nek a pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység végzését és felügyeleti biztost rendelt ki a társasághoz. A jegybank célvizsgálatot folytat a VirPay-nél, mert az nem megbízhatóan vezeti az ügyfélpénzek kezelésére vonatkozó nyilvántartásait - adta hírül a jegybank.
Szerző(k): Domokos LászlóA 2021 és 2027 közötti időszakra szóló uniós költségvetésben jelentősen növelni kell a fiatalokat célzó beruházásokat, mert a fiataloknak központi szerepük van a jövő építésében - véli Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős európai unós biztos, aki arra ösztönzi a tagállamokat és az Európai Parlamentet, hogy támogassák e törekvéseket. Vélemény.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna