Európa szerte mi kedveljük a legjobban a régi, kisebb plázáinkat, ragaszkodunk hozzá, hogy ott vásároljunk, egy központ fő vonzerejének pedig az árat, a tisztaságot és biztonságot tartjuk - derül ki egy a vásárlói szokásokat 21 országban felmérő CBRE kutatásból. Az eredmények szerint noha az e-kereskedelem folyamatosan egyre nagyobb teret nyer, ez nem fenyegeti bezárással a boltokat.
Szerző(k): EconomxAmíg Budapesten 2013 végén 41 bevásárlóközpont volt, addig Nógrád megyében egy sem. A válság évei után a helyzet kezd javulni, ám az első új budapesti pláza megnyitását csak 2016-ra várja a szakmai szövetség.
Szerző(k): EconomxTovábbra is lendületben van a lengyel, cseh, szlovák és magyar ingatlanbefektetési piac - állítja a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlantanácsadó vállalat. A második negyedévben az egy évvel korábbinál 73 százalékkal több, összesen 1,14 milliárd euró befektetési tranzakciót hoztak tető alá a régióban. Az első félévi eredmény 2,5 milliárd eurónyi befektetés, ami 38 százalékkal több, mint 2013 első felében.
Szerző(k): EconomxÉrvényben maradhat jövőre is a plázastop törvény, bár a szabályozás ellen az unió eljárást indított, a kormány szerint érdemes kiállni a rendelkezés mellett - írja a Magyar Nemzet szerdai számában.
Szerző(k): MTI-EcoNem találtak bombát a bevásárlóközpontokban.
Szerző(k): MTIBombariadó van az Allee, a Mammut és a Westend bevásárlóközpontokban, amelyeket a rendőrség kiürített csütörtök este.
Szerző(k): Index.hu, MTIÁtalakítják Magyarország második legnagyobb területű bevásárlóközpontját, a folyamata mintegy 30 üzletet érint - közölte az üzemeltető társaság. Új üzlet nyílik, bővít a Zara és a H&M is.
Szerző(k): EconomxTavaly is Közép-Kelet Európa (CEE) volt a plázafejlesztők fő vadászterülete, az év második felében ebben a régióban valósult meg a teljes új állomány közel 70 százaléka, azaz mintegy 2,4 millió négyzetméter - olvasható a Cushman & Wakefield European Shopping Centre Development tanulmányában.
Szerző(k): Economx