Februárban az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 1, naptárhatástól megtisztítva 1,2 százalékkal nőtt, amelynek alakulásában a magas bázis hatása is szerepet játszott.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÓriási összegeket költenek el Lengyelországban az ukránok, ami főként a vendégmunkások helyi fogyasztásával magyarázható. Egy főre vetítve az ukrajnai átlagfizetésnek megfelelő pénzt hagynak a lengyel üzletek pénztáraiban.
Szerző(k): Barabás JúliaA Deichmann Cipőkereskedelmi Kft. forgalma 2016-ban 40,34 milliárd forintnyi árbevételt ért el, amely a tavalyi évhez képest több, mint öt százalékos emelkedést jelent. Matematikailag nézve minden második magyar ember hord Deichmann cipőt - olvasható a társaság éves jelentésében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA következő években az ország vezető energiaipari vállalata egyre jelentősebb szerepet vállal a kiskereskedelemben, s arra is nagy az elszántság a cég részéről, hogy szolgáltatásait egy magasabb színvonalra emelje. A távlatokról és a lehetőségekről Orosz Andrással, a Mol Magyarország kiskereskedelmi vezetőjével beszélgettünk.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Tencent Holdings kínai technológiai óriásvállalat 1,78 milliárd dollárért 5 százalékos részesedést szerzett az elektromos autókat gyártó Teslában - jelentette be az amerikai vállalat kedden.
Szerző(k): Papp ZsoltMódosított egy szabályon a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték. Mindez alkalmas a vevők megtévesztésére.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány a tervezett élelmiszerláncokkal kapcsolatos intézkedéseinek előkészítésébe a szakmai szervezeteket nem vonta be - hívta fel a figyelmet az OKSZ. A 2017. március 14-i egyeztetésen a meghívott érdekképviseletek egy rövid szóbeli tájékoztatást hallgathattak meg és egy nyolc pontból álló, a tervezett változtatásokat néhány mondatban összefoglaló, kétoldalas listát kaptak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTovább nő az élelmiszerüzlettel is rendelkező Lukoil-töltőállomások száma. A 2015-ben megnyitott első három üzlet mellett idén már hat további kúton is lehet vásárolni - a cég közleménye szerint - a szupermarketekben megszokott árszínvonalon.
Szerző(k): Szász Péter