Idén 14, jövőre pedig újabb 60 üzletében telepít önkiszolgáló kasszákat a Spar. A kiskereskedelmi lánc 2017 szeptemberében az érdi hipermarket áruházában indította el az önkiszolgáló gyorspénztári vásárlás lehetőségét. Az idei új telepítésekkel együtt év végére már a Spar 92 üzletében lesz elérhető a szolgáltatás.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár az emberek 75 százaléka rendszeresen vásárol a közelében található kis boltokban, az árak és a korlátolt választék miatt részesítik sokan előnyben a távolabbi nagyobb üzleteket - derül ki az egymás közelében élők közösséggé szerveződését segítő alkalmazás, a Miutcánk által készített kutatásból.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgy fogyasztóikosár-vizsgálat szerint az ősz első két hónapjának összehasonlításában több mint egyharmadával drágult néhány gyümölcs, és ezenfelül is voltak több mint tízszázalékos áremelkedések egyes termékeknél.
Szerző(k): Komócsin SándorMinden áruházat érintő átszervezés zajlik a Metro Kereskedelmi Kft.-nél, ennek keretében pozíciók szűnnek meg a társaságnál. Az üzletlánc szerint a vevőigények változása és a technológiai fejlesztések miatt van szükség e lépésre, azt ugyanakkor nem állították, hogy a jövedelmezőség romlása indokolná. A láncnál történt néhány látványos változás az elmúlt hónapokban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚgy tűnik, az elmúlt években növelték súlyukat a kiskereskedelemben a diszkontok a hipermarketek és a kis boltok rovására. Ezt a drogériák tudták utánuk csinálni.
Szerző(k): Komócsin SándorMagasra púpozott bevásárlókocsikat tolnak a Szlovákiából érkezett bevásárlóturisták a határ menti magyarországi áruházakban a hónap végén is, míg a magyaroké csak félig van tele.
Szerző(k): Komócsin SándorAz áruházlánc célja, hogy 2020 végéig eltávolítsa a nehezen újrahasznosítható anyagokat sajátmárkás termékeinek csomagolásából, 2025-re pedig 100 százalékban újrahasznosíthatóvá, vagy újrafelhasználhatóvá tegye ezeket. A döntés már most számos termékkört érinteni fog.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKasszát kellett tenni a kasszamantes okosáruházakba Angliában - írja az Index.hu.
Szerző(k): K. Kiss Gergely