Sok fiatal lengyel akár másfél évtizedes nyugat-európai tartózkodás után úgy döntött, hogy hazatér. Nem a kormánypropaganda hatására döntöttek így, vélhetően nem a radikális jobboldal szavazói lesznek, mert más gondolkodást visznek haza, mint amit a kormánypárt képvisel.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaAz Egyesült Államok magánbörtöneinek a profitja hatalmasat ugrott, hogy Donald Trump elnök szigorított a bevándorlási eljárásokon. Az elzárt emberek legnagyobb része nem is bűnöző, jogszerűen néhány hónap után szabadulhatnak is. Nemcsak a bevételek, de az agresszív visszaélések száma is jelentősen megnőtt.
Szerző(k): Szabó DánielCsaknem a kétszeresére emeli a brit kormány azoknak az elsősorban tudományos, egészségügyi és ipari kutatással foglalkozó szervezeteknek a számát, amelyek a jövőben jogosultak lesznek magasan képzett külföldi szakemberek toborzására gyorsított letelepedési és munkavállalási eljárás felajánlásával - közölte hétfőn Priti Patel brit belügyminiszter.
Szerző(k): Szász PéterLengyelországot és Litvániát elárasztják a Fehéroroszországból induló bevándorlók, akik közül korábban a legtöbben az építőiparban kerestek munkát, míg manapság már sok egészségügyi dolgozó érkezik.
Szerző(k): Barabás JúliaA külföldi vendégmunkások tartósan jelen lesznek a magyar munkaerőpiacon - mondta a Népszavának Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke, aki szerint a munkaképes korúak csökkenő létszámát ily módon is kell pótolni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Saxo Bank jövő évre vonatkozó megdöbbentő jóslatai közé bekerült Magyarország is, a forint 375 forintig gyengülhet e szerint, s az ország megkezdheti a kilépést az Európai Unióból. Tiszta demokrata győzelem az amerikai választásokon és egy 180 fokos fordulatot végrehajtó ECB is szerepelnek a fantasztikus előrejelzések között.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKomoly gondokat okozhat a lengyel vállalatoknak, ha ukrán vendégmunkásaik továbbállnak nyugat felé, mivel nagyon sokan tervezik ezt. Németország mellett Csehország is népszerű új célország
Szerző(k): Barabás JúliaTöbb mint másfél évtizedes mélypontra csökkent az idei év első felével zárult tizenkét hónapban az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába irányuló nettó bevándorlás, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-országok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.
Szerző(k): K. Kiss Gergely