Az Európai Bizottság hétfőn feltételes forgalombahozatali engedélyt adott a Novavax által kifejlesztett Nuvaxovid Covid19-vakcinának, amely így az ötödik az EU-ban engedélyezett Covid19 elleni oltóanyagok sorában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy brit kutatás szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok. A vírus tüskefehérjéjének mutációi, amelyek képessé teszik arra, hogy kikerülje a szervezet védekező rendszerét, egyben tüdőbeli szaporodásának és súlyos megbetegítő képességének lehetőségeit is csökkentik - erre jutott a Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet.
Szerző(k): Szász PéterEddig 89 országban azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát, továbbra is kérdés, mekkora veszélyt jelent az új mutáns - közölte szombaton az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Covid már 2024-ben endémiás betegséggé válik - közölték pénteken a Pfizer vezetői -, ami azt jelenti, hogy a vírus globális vészhelyzetből állandó jelenlétté válik, és világszerte regionális járványokat okoz - hasonlóan az influenzához.
Szerző(k): Szabó DánielEgy nap alatt 756 ezerrel nőtt a koronavírusos fertőzöttek száma világszerte, a halálos áldozatok száma pedig 7922 fővel - derül ki az amerikai Johns Hopkins Egyetem adataiból.
Szerző(k): Domokos ErikaTízből négyen tünetmentesen terjesztik az omikron vírusvariánst, ami az eddigi adatok alapján a delta variánshoz képest hetvenszer gyorsabban reprodukálja magát a szövetekben, legfőképp a légutakban, ami megkönnyíti a vírus átadását a velünk egy légtérben lévőknek.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Vasutasok Szakszervezete és a VDSzSz Szolidaritás vezetői is problémásnak tartják, hogy kizárták azokat a dolgozókat a rendelkezésre állási pótlékból, akik kettő napnál többet voltak távol egyéb jogcímen. Viszont a szakszervezeti vezetőknél ennél több jött ki decemberben az érdekvédelmi tevékenységek miatt, így sokan kiesnek az egyszeri évvégi jutalomból. Sok balesetet szenvedett vagy betegség miatt keresőképtelen dolgozó is pénz nélkül maradhat.
Szerző(k): Szabó DánielHónapokkal a koronavírussal való megbetegedés után sokan még mindig memóriaproblémákkal, mentális köddel és hangulati változásokkal küzdenek. Ennek egyik oka, hogy a betegség hosszú távon károsíthatja az agyat - derül ki egy új kutatásból.
Szerző(k): Szabó Dániel