Egyre rosszabb adatokat produkál a járvány, az utóbbi huszonnégy órában világszerte több mint 1,2 millió új esetet regisztráltak.
Szerző(k): Csernátony CsabaA koronavírus újabb masszív hulláma várható Európában a nyáron, mivel a térség országai feloldották eddigi járványügyi óvintézkedéseiket. "A vírus nem fog attól eltűnni, hogy az államok nem figyelik többé" – közölte Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.
Szerző(k): Szász PéterEgy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte - írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.
Szerző(k): Szász PéterAz már nem vita tárgya, hogy az úgynevezett füstmentes dohánytermékek jóval kevesebb káros anyagot juttatnak az emberi szervezetbe, mint a hagyományos cigaretta vagy a vágott dohány. Az is felmerült egyes vizsgálatokban, hogy a nikotinos e-cigaretta segíthet a leszokásban. A technológiáknak azonban vannak kritikusai, akik többek között azzal érvelnek, hogy a fiatalok körében gyorsan terjednek ezek az eszközök és egyébként sem váltottak be minden, hozzájuk fűzött reményt.
Szerző(k): Szász PéterAz utóbbi napok átlagánál jóval többen fertőződtek meg csütörtök reggelre.
Szerző(k): Csernátony CsabaTöbb mint 3 ezer új esetet regisztráltak Magyarországon az elmúlt egy hétben, szemben az előző héti közel kétezer új fertőzöttel.
Szerző(k): Csernátony CsabaA fertőzöttek számának növekedése miatt új lépésekre kényszerülhet a szlovák kormány.
Szerző(k): Csernátony CsabaVilágszerte közel 1 millió esetet regisztráltak szerda reggelre, ami jóval meghaladja az utóbbi napok 700 ezres átlagát.
Szerző(k): Csernátony Csaba