Szlovéniában január végére, február elejére várják a koronavírus-járvány ötödik hullámának tetőzését - jelentette ki kedden Janez Poklukar szlovén egészségügyi miniszter, megjegyezve, hogy mindemellett nem szerencsés előrejelzésekbe bocsátkozni, mert az omikron variáns nap, mint nap új meglepetést okoz.
Szerző(k): Szász PéterA kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint jelentős ütemben csökken a naponta azonosított új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. Londoni elemzői számítások szerint most már biztosra vehető, hogy az ország túljutott az omikron vírusvariáns okozta fertőzési hullám tetőzésén - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA negyedik oltás általános bevezetése egyelőre nem indokolt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV Híradóval. Jakab Ferenc virológus szerint a harmadik oltás annyira megdobja a szervezet védekezési képességét, hogy egyáltalán nem biztos még, hogy szükség lesz Magyarországon a negyedik oltásra.
Szerző(k): Szász PéterA szombati adatok szerint meghaladta a 150 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában. Az elmúlt 24 órában 313 halálesetről érkezett jelentés, és ez azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában eddig 150 057-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19-ben.
Szerző(k): Szász PéterKarl Nehammer osztrák kancellár koronavírus-tesztje pozitív lett, a politikus három oltást kapott, így semmilyen tünetet nem tapasztalt magán - írja a The Local.
Szerző(k): Szász PéterAz EuroAtlantic légitársaság egyik charterjáratán, amely 285 utast szállított Rómából az indiai Amritsarba, 173 felnőtt utas koronavírus-tesztje lett pozitív, amely 60 százalékos arányt jelent. Egy nappal korábban, egy másik charterjáraton - amelyet szintén az EuroAtlantic üzemeltetett - 125 ember volt beteg - írja a Simple Flying.
Szerző(k): Szász PéterSok beteggel, de kevesebb kórházban ápolttal és halottal számol Rusvai Miklós víruskutató az omikron variáns által okozott 5. járványhullámban - mondta a Hír TV-nek.
Szerző(k): Szász PéterA világon 302 999 389 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 479 388 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Szerző(k): Szász Péter