Október közepén kerülhet a kormány elé az egészségügy átalakításának újabb tervezete. Ez többek között tartalmazza az ápolók béremelését, az alapellátás átalakítását, újabb szűrővizsgálatok bevezetését, valamint azt is, hogy 14 év alatti gyerek csak indokolt esetben lehet kórházi látogató.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy egészséges felnőtt ember alvásigénye hét-kilenc óra éjszakánként - idézi a nemzetközi tudományos ajánlásokat a Magyar Alvás Szövetség. A magyarok a járvány óta rosszabbul alszanak.
Szerző(k): Szász PéterÉszak-Korában ismét felüthette a fejét a koronavírus, ugyanis a hivatalos híradásokban maszkot viselő emberekről mutatnak felvételeket.
Szerző(k): Szász PéterJön a Látás hónapja, országszerte több mint 300 optikában várják díjmentes szolgáltatással a pácienseket. Statisztikai adatok szerint a fiatal felnőttek között már háromszor gyakoribb a rövidlátás, mint a 60 év felettieknél.
Szerző(k): Koncsek Rita2022-ben már több mint 290 ezer forint jutott a családi kasszából egészségre, diagnosztikai ellátásra 88 százalékkal, a magánegészségügyi kiadásokra pedig 53 százalékkal költöttek többet, mint egy évvel korábban, derül ki a Szinapszis Kft. kutatásából.
Szerző(k): Koncsek RitaA héten egyeztetett egymással a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a szakdolgozói bérekről. A FESZ úgy véli, hogy Takács Péter elkötelezett a változások mellett.
Szerző(k): Koncsek RitaAz elmúlt héten valamivel több mint 11 ezer új covidos beteget regisztráltak, 46 többségében idős, krónikus beteg pedig életét vesztette. A kórházban ápolt betegek száma ezer felett van, közülük 18 szorulnak gépi lélegeztetésre.
Szerző(k): Koncsek RitaA Vasutasok Szakszervezete és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke is nonszensznek tartja a 18-19 fokos irodákat vagy épületeket a téli hónapokban, ezért a szabályozás újragondolását kérik a kormánytól.
Szerző(k): Koncsek Rita