A közfinanszírozott egészségügyi ellátóknak jövő év márciusától lehetőség szerint a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai NKft. szolgáltatásait kell igénybe venni - derül ki a friss közlönyből.
Szerző(k): Koncsek RitaAz influenzaszámla nagysága Európában 6-14 milliárd euróra is tehető a 18-64 éveseknél. Szakemberek szerint idén az átlagosnál erősebb influenzajárványra lehet számítani, ezért indokolt a munkaerőpiacon aktív korúaknak a megelőzőoltást felvenni.
Szerző(k): Koncsek RitaAz egészségügy átalakításával az ellenzéki képviselők nem értenek egyet, a Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár nevével fémjelzett javaslatcsomag egyes elemei a Magyar Orvosi Kamara szerint az ellátásbiztonságot veszélyeztetik. Kiderült, az is, hogy a tartós ápolás rendszerét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tesztelik majd.
Szerző(k): Koncsek RitaA Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti adatközlése szerint országszerte csökkent a koronavírus koncentrációja a szennyvízben.
Szerző(k): Koncsek RitaA friss heti adatok szerint valamivel több mint négyezer koronavírusos betegek regisztráltak, 61 idős, krónikus beteg hunyt el. Szakemberek azt javasolják, aki négy hónapnál régebben kapta meg az utolsó oltását az kérjen ismétlőoltást.
Szerző(k): Koncsek RitaA digitalizáció miatt nap mint nap, rengeteg betegadatot rögzítenek az okoseszközök és ez lépésre ösztönzi az egészségügy minden területén dolgozókat. Információkat gyűjtenek az egészségbiztosítók és a gyógyszercégek is a klinikai kutatások alkalmával, és ezeket pedig rendszerezni kell, hangzott el a Digital Health Summit konferenciáján.
Szerző(k): Koncsek RitaAmerikában engedélyezték azt az immunterápiás készítményt, ami új korszakot nyithat a diabéteszeseknél. Ez az első olyan gyógyszer, amely nem a tüneteket, hanem a betegség kiváltó okát kezeli.
Szerző(k): Koncsek RitaMegkongatták a vészharangot a hazai gyógyszerszektor képviselői a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) konferenciáján. A Richter vezérigazgatója szerint a koronavírus-járvány lecsengésével az ellátási láncok és a problémák nem rendeződtek, további segítségért kiáltanak.
Szerző(k): Koncsek Rita