Az elmúlt egy hétben 620 Covid-19-cel fertőzött beteget igazolt a Nemzeti Népegészségügyi Központ, meghalt 19 krónikus, többségében idős beteg is. A szennyvízben mért koronavírus örökítőanyag koncentrációja pedig stagnál.
Szerző(k): EconomxEgy év alatt 85 százalékos emelkedés történt az utasbiztosítások területén, ugyanakkor 12 százalékkal csökkentek a díjak, de csak azért, mert eggyel kevesebb napra utaznak a magyarok, mint egy évvel korábban.
Szerző(k): EconomxA magyar felnőttek 60 százaléka túlsúlyos, az extrém elhízott emberek fele nem éri meg a 70-dik születésnapját sem - mondta egy lapinterjúban Bedros J. Róbert, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság alapítója és elnöke.
Szerző(k): EconomxMár ősszel a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének konferenciáján Orbán Gábor a Richter vezérigazgatója azt mondta: a koronavírus-járvány lecsengésével az ellátási láncok és a problémák nem rendeződtek, további segítségért kiáltanak a gyógyszerszektor képviselői, decemberben pedig egy újabb extraprofitadót is kivetettek a szektorra. Ma Nagy Márton tárgyalóasztalhoz ült a MAGYOSZ képviselőivel.
Szerző(k): Koncsek RitaA kisgyerek között van a legtöbb beteg, derül a Nemzeti Népegészségügyi Központ heti összesítőjéből. Január harmadik hetében 24 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést, 185 ezren fordultak orvoshoz a panaszaikkal, több mint 200-an kórházba is kerültek.
Szerző(k): EconomxForr a levegő az egészségügyben, a szakdolgozók megélhetési válsággal küzdenek, nem tudnak nyárig várni a fizetésemeléssel, fogalmazták meg a miniszterelnöknek címzett levelükben. Sztrájktárgyalást és kollektív vitát kezdeményeznek, azonnali 32-55 százalékos béremelést követelnek. Közben az orvosok is február elején egy rendkívüli küldöttközgyűlésen döntenek arról, hogy milyen nyomásgyakorlási eszközt vetnek be a szakmai és egzisztenciális érdekeik megvédése miatt.
Szerző(k): Koncsek RitaBár tavaly év végén volt egy nagyobb adósságrendezés a kórházakban, a december 31-i adatok szerint a tartozásállomány elérhette a 10 milliárd forintot is - mondta a Napi.hu-nak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. A szakember szerint 15 éve görgeti maga előtt a kórházi adósságok problémáját az egészségügy, de úgy véli a beszállítóknak pluszfinanszírozás nélkül nincs okuk optimizmusra idén sem.
Szerző(k): Koncsek RitaA múlt héten 23 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, egy óvodában már tömeges megbetegedésről érkezett jelentés a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz, akut légúti fertőzés miatt 219 ember került kórházba, a betegek többségénél az RSV-fertőzést mutatták ki.
Szerző(k): Economx