Bár az önkormányzattal egyetértésben írtak ki ötletpályázatot a keszthelyi Balaton-part megújítására, a nemrég nyilvánosságra került tervekben az egyetemisták több hónapos munkájából szinte egyetlen betű sem jelenik meg. Sőt, a pályázat bíráló bizottságában ülő szakemberek véleményére is magasról tettek a fejlesztés vezetői. Így mi végre az állítólagos együttműködés, és lehet, hogy az önkormányzatnak csak az MMA és a BME nevére volt szükség elképzeléseinek keresztülverése során?
Szerző(k): Molnár CsabaA jövő gyárát építette meg a Huawei a Pest megyei Pátyon, ahol 5G-s technológiákra épülő automatizált megoldásokat, önvezető járműveket is szolgálatba állítva ugrásszerűen megnő a logisztika és gyártóbázis hatékonysága. Ez a Kínán kívüli legnagyobb ilyen Huawei létesítmény a világon.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA 2015-ben hatalomra került radikális jobboldali lengyel kormány úgy döntött, hogy Lengyelországban nincsenek meg a feltételek a szélenergia gazdaságos felhasználásához: vagy új szakértők jelentek meg mostanság a kormány háza taján, vagy ők maguk vették észre, hogy az országnak szép, hosszú tengerpartja van. Akárhogy is, de most már tény, hogy immáron a kormányzati lukból is fúj a szél: gigantikus offshore szélenergia-projekt terveit jelentették be. Sőt, a szélturbinákat gyártani is fogják Lengyelországban.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó M. IstvánCsehországban egy Prága közelében lévő városka lakói úgy döntöttek, népszavazást tartanak arról a lakóparképítésről, amit egy beruházó tervez, hogy helyet csináljon a fővárosból kitelepülni szándékozóknak.
Szerző(k): Komócsin SándorFelfüggeszti valamennyi üzleti tevékenységét Oroszországban és Fehéroroszországban az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB), amelyet épp azért hoztak létre 2016-ban, hogy ellensúlyozza a Világban és az EBRD nemzetközi befolyását - írja a hvg.hu. Ezzel egy időben az Új Fejlesztési Bank is kivonul Oroszországból.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Becton Dickinson amerikai orvostechnológiai vállalat hetvenmilliárd forintos beruházásával háromszáz új munkahely jön létre Környén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Domokos ErikaA Szabadics Építőipari Zrt. és az A-Híd Építő Zrt. végezhet szennyvízberuházást a Dráva vízgyűjtőjén, nettó 22 milliárd 212 millió forintért. A beruházást uniós forrásból tervezik finanszírozni. Mészáros Lőrinc cége is indult a közbeszerzésen.
Szerző(k): Németh GézaGyenge évet zárt a magyar gazdaság a beruházásokat tekintve, éves szinten mindössze 4,2 százalékkal nőtt a volumen.
Szerző(k): Csernátony Csaba