Önkormányzati tulajdonban lévő légi társaságot gründol Nagyvárad, ám a cég tevékenysége az ígéretek ellenére egyelőre nem kezdődött el. Sok szakértő csacsiságnak tartja a kezdeményezést.
Szerző(k): Komócsin SándorŐszre elkészülhet a brassói repülőtér, amelynek igénybevételi lehetőségéről számos légitársaság érdeklődött. A létesítmény különlegessége, hogy nem lesz személyzettel működő irányítótornya.
Szerző(k): Komócsin SándorHúsz százalékkal nőtt a Busch-Hungária termelési volumene tavaly.
Szerző(k): Szabó DánielA múlt században számos légvédelmi pince épült szerte az országban, melyek egy esetleges háború során a bombázások idején nyújtottak volna menedéket elsősorban a gazdasági szempontból lényegesebb települések lakosságának. Túlnyomó többségüket jó ideje nem gondozzák, a költséges fenntartásuk miatt – néhány kivételtől eltekintve - évtizedek óta érintetlenül állnak. Pedig akár gazdasági potenciállal is bírhatnának – ennek lehetőségeit keresi Ózd.
Szerző(k): Kónya ÁdámFinnországban, ahol az oroszok ukrajnai inváziójára válaszul a kormány már hivatalosan is bejelentette: lehetetlen, hogy engedélyt adjanak az orosz állami nukleáris ipari vállalatot is soraiban tudó Hanhikivi 1 építésének hivatalos megkezdésére, a projektcég orosz szelete kezd befeszülni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMathias Corvinus Collegium megkapta a kormányhivatali engedélyt ahhoz, hogy új képzési központot építsen a Gellért-hegy oldalába. Az épület óriási lesz, miután a jövő kádereit képzik majd benne.
Szerző(k): Komócsin SándorA Pest megyei kormányhivatal felülírva Angyalföld önkormányzatának elutasító döntését engedélyezte az egyik leggazdagabb magyar cégének, hogy lakótelepmonstrumot építsen a Népfürdő utcában.
Szerző(k): Komócsin SándorKözösen szerezne egy úszó LNG-terminált Észtország és Finnország. A céljuk az, hogy minél hamarabb és minél nagyobb mértékben leváljanak az orosz energiahordozókról.
Szerző(k): Szabó Dániel