Napelemparkot adtak át a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. téglási telephelyén kedden; a 180 millió forintos beruházás egy több mint 1,6 milliárd forintos fejlesztés részeként valósult meg, amelyhez a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében összessen csaknem 780 millió forint támogatást nyújtott a kormány - közölte Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Szerző(k): Domokos ErikaA beruházások gyorsabbá, tervezhetőbbé és költséghatékonyabbá válása létfontosságú kérdés, ehhez pedig az építőipar digitalizációján, és ezen belül is a BIM-re, vagyis az építményinformációs modell alapú működésre való áttérésen keresztül vezet az út az egyik legnagyobb magyar építőipari cég, a KÉSZ-csoport szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Francia-középhegységben 2027-re megépül Európa egyik legnagyobb lítiumbányája; az akkumulátorgyártáshoz használt ásvány nagy mennyiségű kitermelése pedig segíti az autógyártás átállását a zéró szén-dioxid-kibocsátású járművekre.
Szerző(k): Szabó DánielKét hónapja, hogy a levegő-levegő technológián alapuló hőszivattyúk praktikusságáról és erős piaci keresletéről itt beszéltünk, most pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy mi, lakossági fogyasztók vajon meggyőzhetőbbek vagyunk-e már a tekintetben, hogy ne csupán a split klímában gondolkodjunk és a nagyobb komfort érdekében többet is költsünk. A Napi.hu friss videós podcastjának vendége ismét Zuggó Balázs, a Daikun Hungary ügyvezető igazgatója volt.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy hét alatt sem lettünk okosabbak abban, hogy pontosan mit is jelent az, amit Gulyás Gergely október 13-án a napelemek telepítésével kapcsolatban bejelentett. Nem világos, hogy pontosan mikortól és mit ír elő az új szabály a háztáji napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatásának megszűnéséről. Továbbra is sokféle olvasat van, aminél csak a bizonytalanság nagyobb, ezért megkértük Belák Gábort, az NV Solar ügyvezetőjét, hogy segítsen értelmezni a kialakult helyzetet. Erről szól most a Napi.hu friss videó podcastja.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÚj gyártócsarnokkal bővült az Unilever Magyarország veszprémi jégkrémgyára, ezzel kétszeresére nő a pálcikás Magnum jégkrémek gyártókapacitása az üzemben - tájékoztatta Molnár Kálmán, az Unilever Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatója az MTI-t. A beruházás értéke tízmilliárd forint.
Szerző(k): Domokos ErikaSzerbiában komoly konfliktushoz vezetett civilek és egy kínai beruházó cég között, hogy az előbbiek szerint az utóbbi a környezetet romboló hídépítésbe kezdett. A rendőrség közbelépett.
Szerző(k): Komócsin SándorAz egyik gyakori közbeszerzési nyertes, a West Hungária Bau Kft. (WHB) két közbeszerzésen közel nettó 50 milliárd forintos építési és felújítási munkát nyert el az Állatorvostudományi Egyetemtől. A rektor szerint az egyetem jövője szempontjából történelmi jelentőségű a kampusz átfogó fejlesztése.
Szerző(k): Németh Géza