Kevesebb új lakás épül Budapesten, a kereslet visszaesése miatt a újépítésű lakások négyzetméterárának emelkedése lassult, szinte megállt 2023 első negyedévében.
Szerző(k): Varga CsengeÚj híd épül a II. kerületi Napraforgó utcánál az Ördög-árok felett, keddtől a jelenlegi átkelőt több mint négy hónapra lezárják.
Szerző(k): Varga CsengeÁtadták a felújított városi sportcsarnokot Szikszón; a beruházás 126,5 millió forint kormányzati és csaknem 30 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg.
Szerző(k): Varga CsengeAz elkövetkező két évre a megkérdezettek háromnegyede látja kedvezőtlenebbnek az ország gazdasági kilátását az elmúlt két évhez képest. Többen rendelkeznek válságtervvel, mint tavaly – derült ki a Niveus Consulting Group Napi.hu-hoz eljuttatott felméréséből.
Szerző(k): Drávucz PéterKétszeresére növekszik a Mercedes kecskeméti gyára, amivel az egész konszern egyik legjelentősebb gyártóegységévé válik. Jövőre elektromos autókat kezdenek gyártani, aminek köszönhetően új munkalehetőségek nyílnak meg.
Szerző(k): Varga CsengeAz európai unió húszmilliárd forintos támogatásából részben megújul a főváros ivóvízhálózata – jelentette be Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese. A támogatás azonban nem lesz elég Budapest teljes, ötezer kilométeres vízhálózatára, melynek elavult csőrendszere rekonstrukcióra szorul.
Szerző(k): Varga CsengeMegjelent az Érseki Palota felújításának legújabb tervbemutatója. A koncepció szerint az épület továbbra is a katolikus egyház vezetőinek szolgál lakóhelyként, azonban a földszinti levéltárat kivonják a forgalomból, és a látogatók is csak időszakosan léphetik át az impozáns palota küszöbét.
Szerző(k): Varga CsengeCsaknem kétmilliárd forint európai uniós támogatással bekötőút épül Kecskemét határában összeköttetést teremtve az M5-ös autópályával és a 445-ös főúttal – közölte Kecskemét polgármestere az MTI-vel.
Szerző(k): Economx