Magyarországon is felpöröghet a készházépítési piac, jövőre újabb modulházgyárat adnak át Pest megyében.
Szerző(k): Varga CsengeMegérkezett Siófok-Kilitire az egy hete Komáromból induló, az új balatoni hajókat szállító flotta, amely két új kompot és két új katamaránt hozott – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART)
Szerző(k): Varga CsengeA beruházást kétharmadát a kínai állam finanszírozza. 300 új munkahelyet hoznak létre, ráadásul a magyar munkavállalókra vezető szerepben számítanak.
Szerző(k): Horváth BalázsA japán részvénypiacok a 90-es évek óta nem látott szintre emelkedtek. A szigetországot évtizedek óta rossz sztorinak tartották a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, az elöregedő népesség és a sok nyugdíjas miatt. Most azonban változni látszik a helyzet.
Szerző(k): EconomxKétperces videóban mutatták be a 4115 méteres, 16 kanyaros Balaton Park Circuit versenypálya kivitelezését.
Szerző(k): Varga CsengeTöbb mint 13 milliárd forintot költenek a Ráckevei-Duna vízpótlására.
Szerző(k): Varga CsengeA Duna Aszfalt által kivitelezett 34 kilométeres szakaszból 25,5 kilométer épül ki új nyomvonalon, mintegy 8,7 kilométeren a meglévő kétsávos szakaszt bővítik Törökszentmiklós és Kisújszállás között.
Szerző(k): Varga CsengeUniós támogatással teljesen megújult, és immár mindenki számára nyitva áll a római Pantheon mintájára épült Kerektemplom Balatonfüreden, amely a város egyik emblematikus, spirituális épületévé vált.
Szerző(k): Economx