Végéhez közeledik a tó szempontjából kulcsfontosságú Sió csatorna zsilipberuházása. Az ígéret szerint jövő nyárra valóságos turistalátványosság lesz.
Szerző(k): Sánta AndrásAz már ismert, hogy a Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) hazánk eddigi történelmének legnagyobb beruházását telepíti Debrecenbe, ugyanakkor a jövő iparának tartott akkumulátorgyártás hazai felfuttatása számos megválaszolandó és jogos kérdést vet fel, amire együtt kerestük a válaszokat a kínai óriás vezetésével.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA felek egyelőre hárítanak a német sajtó friss értesüléséről, miszerint Magyarországot választotta a Tesla élvonalbeli pozíciójára törő kínai gigacég, a BYD, hogy felépítse első európai elektromos autó gyárát. A több ország által is vágyott beruházás jelentős gazdaságélénkítést eredményezhet hazánkban.
Szerző(k): Thurzó KatalinA külgazdasági- és külügyminiszter szerint bármilyen beruházást csak akkor jelentnenek be, ha arról megállapodás születik.
Szerző(k): Zádori BenceKét gigadugó is borzolta a közlekedők idegrendszerét a közelmúltban a Duna jobb partján futó 11-es főúton. Az egyik káosz egy Szentendrén történt balesethez, a másik egy ugyancsak Szentendrén lerobbant autóbuszhoz köthető. Előbbi esetben órákon át tartó 12 kilométeres, utóbbiban egy fél napig tartó 6 kilométeres dugó állta útját az autósoknak.
Szerző(k): Sánta AndrásEgyre teljesebb pompájában tündököl Székesfehérvár új rendezvénycsarnoka.
Szerző(k): Sánta AndrásÚgy tűnik, hogy a hosszú évek óta zárva tartó, hányattatott sorsú Rác fürdő hamarosan felébredhet Csipkerózsika-álmából: a tulajdonos Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a felújítás kivitelezőjét keresi.
Szerző(k): Sánta AndrásHosszútávra biztosítja a Dreher Sörgyárak jövőjét az Asahi Group Holdings és az Asahi Europe & International összesen 100 milliárd forintos fejlesztéssorozata. A korábbi évek beruházásait kiegészítve a sörgyártás teljes folyamatát emeli új szintre a most bejelentett több éves program, amely a kapacitás- és hatékonyságnövelés mellett a vállalat ambiciózus örökségépítési és fenntarthatósági céljait is szolgálja.
Szerző(k): Gyöngyösi Balázs