Demonstráció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. február 10-én pénteken Budapesten, az I. és V. kerületben - írja a police.hu.
Szerző(k): Szász PéterMeghaladták a válság előtti szintet a használt lakások árai 2015-ben - derült ki a KSH Ingatlanadattár Magyarországi lakásárak című kiadványából. A legdrágább négyzetméter árak Pesten az V. kerületben és Budán az I. és a XII. kerületben találhatók, itt 700 ezer forint volt a lakások négyzetméterenkénti ára – mondta az InfoRádiónak Székely Gáborné, a KSH osztályvezetője.
Szerző(k): InforádióA Lidl egy 33 négyzetméteres VI. kerületi lakást árul 14,9 millióért, egy - a Tesco szomszédjában lévő - komplett sümegi boltért pedig 219 milliót kér.
Szerző(k): Csernátony CsabaBűncselekmény hiányában lezárták az V. kerületi ingatlanok áron aluli értékesítése miatt tett feljelentések után megkezdett nyomozást. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)igazságügyi ingatlanszakértők bevonásával arra az álláspontra jutott, hogy a vizsgált 11 ingatlan eladása nem okozott vagyoni hátrányt - írja az Index.
Szerző(k): EconomxFelmelegítette a Nagymező utcai mélygarázs építésének tervét az a beruházó, amelyet nagyjából tíz éve a helyi lakók melegebb égtájra küldtek az ötletével együtt. Úgy tűnik, az V. kerületi kormányhivatal nem zárkózik el az ötlet elől, amely egy védett platánfasor életébe kerülne.
Szerző(k): EconomxRogán Antal kabinetminiszter feltalálótársának, a Hunguard Kft. résztulajdonosának előlegezett meg egy nyolcvankét négyzetméteres, V. kerületi lakást Belváros-Lipótváros önkormányzata – tudta meg Magyar Nemzet. Csik Balázs számára még 2012-ben, vagyis Rogán polgármestersége idején adatott meg a kiváló lehetőség. - Reagált az V. kerületi önkormányzat.
Szerző(k): EconomxEgyre több a patkány Budapesten, a Magyar Idők csütörtöki számában azt írta, többen jelezték, hogy már nappali órákban is találkoznak patkányokkal az Erzsébet tér és a Deák tér füves területein is. A fővárosi önkormányzat a lapot arról tájékoztatta, hogy a patkányirtás folyamatos, a rágcsálók jelenléte nem jelent közegészségügyi veszélyt.
Szerző(k): MTIA Red Bull Air Race miatt a budapesti belvárosban egy rakás utat lezárnak.
Szerző(k): Economx