Százötven jövő szerdai járatát törölte a Brussels Airlines belga nemzeti légitársaság az akkorra tervezett országos sztrájk miatt - jelentette be csütörtökön a vállalat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA közép- és kelet-európai ipar számára is kiemelkedően fontos antwerpeni kikötő rekordévet zárt 2018-ban, leginkább a konténeres szállítás erősödött.
Szerző(k): Vég MártonAkkora az egészségügyi munkaerőhiány Belgiumban, hogy átképzési programokat indítottak a feleslegessé vált banki dolgozók számára - írja a hvg.hu a Le Figaro és a L'Echo hírére hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaKötelezte egy belga bíróság szerdán a belga kormányt arra, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést annak az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaitól született hat gyermeknek és anyjaiknak a hazaszállítása érdekében, akiket a kurdok által uralt észak-szíriai területeken tartanak fogva egy táborban - jelentette a Belga helyi hírügynökség.
Szerző(k): Szabó DánielMegállapodott a belga kormány és az Alibaba: megnyílhat a kínai online kereskedőóriás első önálló európai e-kereskedelmi központja. A liege-i reptér mellett nyíló "ajtóval" Belgium lesz az első európai ország az Electronic World Trade Platformban (eWTP).
Szerző(k): Szabó M. IstvánBejelentette lemondását kedden Charles Michel belga miniszterelnök, miután a kormánya kisebbségbe szorult amiatt, hogy az Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt kilépett a koalícióból az ENSZ migrációs csomagja feletti vita miatt - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKisebbségi kormányt alakít Charles Michel belga kormányfő, miután lemondott a legnagyobb koalíciós partner, a jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt három minisztere és két államtitkára. Fülöp belga király elfogadta a lemondásokat és jóváhagyta az új kormány összetételét - közölte vasárnap a belga sajtó.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKisebbségi kormányzásra készül Charles Michel belga miniszterelnök, mert Reformmozgalmának (MR) legnagyobb koalíciós partnere, a jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) szombat este ultimátumot adott neki az ENSZ migrációs csomagjához való belga csatlakozás feletti vita miatt - írja a Világgazdaság az MTI nyomán.
Szerző(k): Szász Péter