Az egyik legnagyobb svéd alapkezelő cég tőzsdei részvényeinek több mint felét eladta egy csomó alapjából. Mint mondták nem akarnak ott lenni, amikor a befektetők hordái rájönnek, a részvények túl drágák.
Szerző(k): EconomxLapértesülések szerint egymilliárd dollárnyi tőkét készül bevonni az Airbnb online szállásközvetítő portál a közeljövőben kockázati tőkebefektetőktől. A tranzakció 24 milliárd dollárra értékelné a céget, ami azt jelentheti, hogy tavaly óta duplázódott értéke, a cég vezetői árbevételük idén triplázódna 2013-hoz képest, kamatok, amortizáció és adó előtti nyereségük pedig 3 milliárd dollárra nőne.
Szerző(k): EconomxAz egyik legnagyobb brit alapkezelő cég, az Aberdeen Asset Management félmilliárd dolláros biztonsági hitelkeretben állapodott meg bankjaival arra az esetre, ha a befektetők tömegesen rohannák meg alapjaikat, miközben bekövetkezne egy esetleges görög államcsőd, vagy a Fed elkezdené emelni a kamatokat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHamar lerázta magáról a kínai részvénypiac az MSCI számára kedvezőtlen döntését. Az indexszolgáltató szerint a kínai \"A\" részvények egyelőre nem kerülnek be indexeibe, mindaddig, amíg néhány kritikus lépésben nincs előrelépés. Az MSCI továbbra is napirenden tartja a sanghaji részvények felvételét az indexkosarakba.
Szerző(k): EconomxMa éjjel dől el, bekerülnek-e a kínai részvények az MSCI feltörekvő piaci indexcsaládjának kosarába. Ha igen, sokan további rallyt várnak a kínai részvénypiacon, azonban a már bennlévő piacokat - így a magyart is - kedvezőtlenül érintheti a döntés, hiszen helyet kell szorítani a kínai részvényeknek.
Szerző(k): EconomxA világ legelismertebb kötvénybefektetői közül néhányan megégették magukat a nyugat-európai hozamok emelkedésével az utóbbi hetekben, ráadásul ehhez az euró erősödése is párosult. Egyelőre lenyugodni látszanak a kedélyek, de az év második felében sokan ismét heves mozgásokra számítanak a piacon, amit a jegybankok lépései generálhatnak - derül ki a Reuters összeállításából.
Szerző(k): portfolio.huÁprilisban a tőkebeáramlás mellett a hozamok is hozzájárultak a befektetési alapok vagyongyarapodásához, amelyek összvagyona 36,4 milliárd forinttal, 0,7 százalékkal nőtt a hónap során - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) hétfőn.
Szerző(k): MTIMagyarország csatlakozik az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz (AIIB) - jelentette be Orbán Viktor egy nappal a jelentkezési határidő lejárta után. Mint mondta ezzel Kazahsztán példáját követi a magyar kormány.
Szerző(k): Economx