Hiába volt jó év 2019 a tőkepiacokon, az aktív alapkezelők számára szomorú jövőképet rajzolt. Egyre drasztikusabban csökken a rájuk bízott pénzek nagysága, s egyre gyorsabban veszítenek piacot a passzív befektetési stratégiákkal szemben. Ráadásul egy olyan piacon, ahol minden emelkedik, nehéz jobbnak lenni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTörténelmi csúcsokon járnak az amerikai tőzsdeindexek, az amerikai befektetők azonban nem bíznak a részvényekben. Annyi pénzt vettek ki idén az amerikai részvényalapokból, mint még soha.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA hosszú kötvények árfolyama sokkal nagyobb mértékben emelkedett, mint amekkora kamatot a MÁP+ fizet. Aki kötvényalapot vett fél éve, kétszer-háromszor annyit nyert, mint a szuperkötvényesek.
Szerző(k): Herman BernadettMegszüntették a lombardhitelt az állampapíroknál, vissza is esett egyből az értékesítési mennyiség. A lakossági állampapírok nagy része a legvagyonosabb rétegnek kamatozik.
Szerző(k): Herman BernadettEgyre többen szeretnének az űrhajózással kapcsolatos technológiába és az ebből profitáló cégekbe fektetni, erre felülve érkezett meg a New York-i tőzsdére az első űrturizmussal foglalkozó cég, a Virgin Galactic részvénye is. A szakértők szerint az űrkutatással és űrhajózással foglakozó cégekbe fektetni most olyan, mint idejekorán beszállni az online kreskedelembe, az okostelefonok gyártásába vagy a felhő alapú adattárolásba.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA fenntartható befektetési szemlélet egyre fontosabb az alapkezelők számára, a jövőért tennünk kell - mondta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója a pénzügyi cég sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Herman BernadettLátványos szópárbaj bontakozott ki a Tesla vezetője, Elon Musk és a neves hedge fund vezér, David Einhorn között. Musk a negyedéves jelentés után kapituláló, a Tesla esésére fogadó befektetőkön gúnyolódott, a befektetési guru viszont végre a cég igazi számaira kíváncsi.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásIdén új, az érintettek által is kevésbé ismert jogszabályok léptek életbe, amelyek nem mindig egyértelmű feladatokat írnak elő a tőkepiaci szereplőknek. Aki teheti, biztosítsa túl magát, mivel az sem világos, hogy milyen hatóságok, milyen eszközökkel lépnek fel a szabályok érvényesítése érdekében.
Szerző(k): Rácz Gergő