A héten az inflációkövető PMÁP, azaz prémium állampapírok különböző sorozatai fizetnek kamatot, és miután ez a kamat meglehetősen magas, óriási összeg kerül ki a lakossági megtakarítókhoz. Kérdés: befektessük a pénzt vagy elköltsük?
Szerző(k): Fellegi TamásAz egyik nagy amerikai befektetési bank szerint idén még tovább emelkedhetnek a tőzsdei árak. Azonban a teljesítmény szempontjából a technológiai cégek lesznek a meghatározók és azon belül is fontos szerepe van az Nvidia-nak. Nem csoda, hogy minden szem a szerdai gyorsjelentésére szegeződik a tőzsdén.
Szerző(k): EconomxAz elkövetkező időszakban fontos lehet áttekinteni minden olyan vállalatnak a lehetőségeket, ahol tagi, részvényesi oldalról érintett amerikai illetőségű társaság található. Az egyik ilyen szempont az úgynevezett belföldi ingatlannal rendelkező társaságok adóztatása, a másik pedig az úgynevezett cégcsoport-finanszírozással érintett struktúrák – mondták el az Economxnak a szakértők. Akadnak olyan piaci információk is, hogy az érintettek esetenként már átalakították portfóliójukat.
Szerző(k): Drávucz PéterA Babakötvény első haszonélvezői idén töltik be 18. életévüket, és akadnak köztük, akik szüleik jóvoltából kitömött bankszámlával kezdhetik nagykorú éveiket. Bemutatjuk, hogyan kaparinthatja meg a gyerek a vagyonát.
Szerző(k): Sánta AndrásA világ legnagyobb szoftvervállalata adatközpont-kapacitásait bővíti.
Szerző(k): T. E.20,6 százalékos kamattal tud babakötvényt vásárolni a lakosság, a mai naptól azonban maximum évi 1,2 millió forintos értékhatárig. A tavaly decemberi állományi adathoz képest 34 milliárd forintos plusszal zártak a 18 év alattiak számára megvásárolható állampapírok.
Szerző(k): Horváth BalázsTegnap már alig egy hajszálon múlott, hogy az Nvidia chipgyártó értékesebb cég legyen, mint a Google anyavállalata, s az Amazont már le is hagyta. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozások teljesen felforgatták a tőzsdét és a lufi egyelőre nem látszik leereszteni.
Szerző(k): EconomxKét év után ismét 50 ezer dollár felett a bitcoin: a kriptopénz az elmúlt egy hétben majdnem 20 százalékot erősödött.
Szerző(k): Károly Gábor