Barack Obama amerikai elnök aggodalmát fejezte ki pénteken az Ukrajnából jelentett orosz katonai csapatmozgások miatt, és figyelmeztette Moszkvát, hogy minden ukrajnai intervenciónak \"ára lesz\".
Szerző(k): MTIAz Egyesült Államok és az EU nem halogathatja Ukrajna felkarolását, ha tétlenkednek, akkor Oroszország tölti ki az így keletkező űrt. Nem lehet pénzügyi akadálya a segítségnyújtásnak és nem ártana a Fekete-tengerre küldeni egy flotillát.
Szerző(k): EconomxBarack Obama amerikai elnök utasította a Pentagont, készüljön fel arra a lehetőségre is, hogy az amerikai erők az év végén maradéktalanul kivonulnak Afganisztánból - közölte kedden a Fehér Ház.
Szerző(k): MTIVlagyimir Putyin azonnali intézkedéseket sürgetett az ukrajnai helyzet stabilizálása érdekében a Barack Obama amerikai elnökkel telefonon folytatott beszélgetés során - közölte szombaton az orosz államfő sajtószolgálata.
Szerző(k): MTIBarack Obama amerikai elnök - a kínai tiltakozás ellenére - pénteken fogadta a dalai lámát a washingtoni Fehér Házban.
Szerző(k): MTINoha 16,5 millió alacsony bérből élő amerikai életszínvonalát megemelheti a Barack Obama elnök által javasolt minimálbér-emelés, annak következtében egy év alatt félmillió munkahely szűnhet meg - állapította meg a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) kedden nyilvánosságra hozott jelentése.
Szerző(k): MTIBarack Obama amerikai elnök szerdán aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a szövetségi szerződéses alkalmazottak esetében 7 dollár 25 cetről 10 dollár 10 centre fogják felemelni a minimális órabért.
Szerző(k): MTI-EcoKorruptnak tartja az Egyesült Államok mindkét nagy pártjának nagykövet-kinevezési gyakorlatát a Bloomberg cikkírója. Illusztrációként az új magyarországi nagykövet esetét hozza fel.
Szerző(k): Economx