Bár még csak néhány százan jutottak hozzá a fogyasztóbarát lakáshitelhez az MTI által megkérdezett bankoknál és egyetlen pénzintézet sem számolt be arról, hogy a folyósított összeg meghaladta volna a tíz milliárd forintot, az érdeklődés nő a termék iránt.
Szerző(k): Domokos LászlóNem hivatalos információ szerint a francia BNP Paribas fel akarja vásárolni az osztrák Raiffeisen Bank lengyelországi leányát.
Szerző(k): Barabás JúliaAz amerikai bankágazat 47,936 milliárd dollár adózott eredményt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 5,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Különösen a kamatbevétel növekedése járult hozzá a nyereség bővüléséhez - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz euróövezetben még mindig készpénzben bonyolítják le a fizetések túlnyomó részért, jóllehet számos nyugati ország gyorsan halad előre az elektronikus fizetések útján - derült ki az Európai Központi Bank felmérésének adataiból, amit az MTI közölt.
Szerző(k): Domokos ErikaA szlovén kormány aggódik a Zágrábi Megyei Bíróság jogerős ítélete miatt, miszerint az állami tulajdonban lévő Nova Ljubljanska Bankának (NLB) majdnem fél milliárd euró kártérítést kell fizetnie a Zágrábi Banknak, amely az NLB helyett kártalanította annak horvát devizabetéteseit - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóBár jelentős a nyomás a banki profitokon a rendkívül alacsony kamatok miatt, így a pénzintézeteknek felül kell vizsgálniuk költségszerkezetüket és stratégiájukat, hosszú távon azonban a bankok is nyernek az alacsony kamatokkal felpörgetett gazdasági növekedésen Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy új uniós irányelv miatt teljesen átalakulnak az online fizetési módok, nem lesz már szükség a bankkártyánkra sem – hangzott el a Fintech Summit konferencián. A bankok már készülnek, ugyanakkor nagy földrengésre egyelőre nem számítanak.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanPénteken lesz a black friday: 10-ből 9 ember ismeri az akciót és túlnyomó többségük online vásárol e napon – derül ki a CIB Bank reprezentatív kutatásából. Idén várhatóan minden harmadik ember vásárol az év egyik legnagyobb leárazásának keretében és a webáruházak forgalma akár háromszorosára is nőhet e napon.
Szerző(k): Domokos László