Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról - közölte a szlovén sajtó pénteken.
Szerző(k): Domokos LászlóNincs helye megkülönböztetett hozzáférésnek az egységes belső piachoz - közölte Macron Emmanuel Macron.
Szerző(k): Domokos LászlóKözel 50 százalékkal bővült 2017-ben a személyi kölcsönök piaca az előző évhez képest. Az OTP által kihelyezett új tételek összege meghaladta a 85 milliárd forintot. A bank arra számít, hogy az online ügyintézési lehetőség tovább pörgeti a személyi kölcsönök piacát, van még tér a növekedésre.
Szerző(k): Szabó DánielKamatemelés nem valószínű Magyarországon 2018-ban, az állampapír-piaci hozamok 20-40 bázisponttal, a bankközi kamatok pedig 10-20 bázispontos emelkedhetnek - vélik a Raiffeisen Bank elemzői.
Szerző(k): Domokos LászlóKedvező marad az a gazdasági környezet, amelyben a bankok működnek a közép- és kelet-európai (kke) régióban. Az országok többsége 2017-ben a legnagyobb gazdasági növekedést tudta felmutatni 2010 óta. Az országok többségében a jövőben is várhatóan jó (3 százalékos vagy afeletti) ütemben növekszik majd a GDP, bár 2018-ban és 2019-ben némi lassulás várható - derül ki az UniCredit tanulmányából.
Szerző(k): Domokos LászlóAz európai felnőtteknek a fele használja az internetet bankolásra is. Magyarországon hatalmas ugrás volt az elmúlt 10 évben, de így is jelentősen le vagyunk maradva az uniós átlagtól.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz MNB kötelezte az Oberbank fióktelepét, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelő rendszert alakítson ki az ügyfelekkel szembeni pénzkövetelések végrehajtásához kötődő átutalási végzések, hatósági átutalások kezelésére, különösen a sorba állításra és végrehajtói követelések elsődleges teljesítésére vonatkozó szabályok, a végrehajtói adatszolgáltatások teljesítése és a végrehajtás alól kivont számlák elkülönítése kapcsán. A jegybank a feltárt jogsértések miatt 20 millió forintos bírságot szabott ki a fióktelepre.
Szerző(k): Domokos LászlóTízmilliárd eurót meghaladó adósságot halmozott fel a Steinhoff-csoport. Az Extreme Digital, a Kika és a Pepco csalással vádolt tulajdonosa abban bízik, hogy sikerül megegyezni a bankokkal - írta az Index.
Szerző(k): Szepesi Anita