Az OTP-csoport eredményének javulása alapvetően a kockázati költségek rekordalacsony szintjének és az akvizíciók pozitív hatásainak (+5,5 milliárd forint) köszönhető - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes.
Szerző(k): Domokos LászlóÁprilisban nevezték ki az Európai Betétbiztosítási Fórum (European Forum of Deposit Insurers - EFDI) főtitkárának. A hetven tagot számláló szervezet komoly célokat tűzött ki maga elé - ezek megvalósításában nagy szerep vár Fekete-Győr Andrásra, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) korábbi ügyvezető igazgatójára.
Szerző(k): Szakonyi PéterGyorsan népszerűvé váltak a K&H Bank készpénzbefizetős ATM-jei, az új automatákon keresztül az idei első negyedévben 252 ezer alkalommal összesen 75,6 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek - közölte a pénzintézet az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSikkasztás és pénzmosás vádja ellen kell védekeznie a pápai állam bankja (IOR) volt elnökének és egykori ügyvédjének a vatikáni bíróságon szerdán kezdődött perben - írta az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaRekordbevétel és működési eredményének növekedése mellett két éve első alkalommal csökkent a japán SoftBank Group Corp. távközlési és internet szolgáltató konszern nyeresége a márciussal zárult pénzügyi évben.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA vártnál jóval nagyobb nyereséget termelt az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb kereskedelmi bankja, a CIB anyabankja az idei első negyedévben - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA Moody's Investors Service várakozása szerint a magyar bankrendszer működési kondícióinak javulása jót tesz a szektor hitelportfólió-minőségének és tőkehelyzetének. A hitelminősítő fenntartja a magyar bankrendszernek két éve megadott pozitív kilátást - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA norvég Auka cég körkérdésére adott válaszok alapján a magyar bankárok egynegyede komolyan aggódik, hogy a fintech óriás cégek uralhatják majd a mobilfizetési piacot, háromnegyedük viszont úgy véli, saját bankjának nem kell alkalmazkodnia vagy változtatnia a működésén a technológiai cégek színrelépése ellenére sem - mondta Daniel Döderlein, az Auka fintech vállalkozás alapítója kedden, Budapesten, a norvég nagykövetség rendezvényén.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan