Szerbiában egy tinédzser lány kézfeje ráment arra, hogy felrobbant benne egy petárda, de az elmúlt években történtek ennél sokkal súlyosabb, és egy fiú esetén nagyon kínos esetek is. Neki nem a keze bánta a felrobbant petárdát.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb menekült életét vesztette, illetve eltűnt két hajószerencsétlenségben az Égei-tengeren - közölték a görög hatóságok péntek este az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielÖsszedőlt két daru az észak-olaszországi Torinóban egy építkezésen, három ember életét vesztette. Egyelőre nem tudni, mi okozta a szombati balesetet - közölték a mentők.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint tízen megsérültek, amikor eddig ismeretlen okból három, munkásokat szállító autóbusz és egy személygépjármű összeütközött a 63-as főút 87-es kilométerszelvényében, Székesfehérvár közelében - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szerző(k): Szász PéterAz autósoknak kedvezően értelmezi a Magyar Nemzeti Bank a biztosítási törvény idén nyáron érvénybe lépett változtatását. A biztosítóknak a személyi sérüléseknél az ügyfelek igényeihez kell alkalmazkodniuk.
Szerző(k): Komócsin SándorTavasszal kell börtönbe vonulnia a veronai buszbaleset okozásért hat évre ítélt sofőrnek. Amennyiben V. János ennek nem tesz eleget, akár az Interpol vagy az Europol segítségével is előállíthatják az olasz hatóságok - írja a Bors.
Szerző(k): Szász PéterEsztergomi családi ház melléképületében robbant fel a kazán. A fizikai robbanás következtében egy melléképület megsemmisült, a helyszínre a mentőket is riasztották - írja a kemma.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLezárták az M7-es autópályát Nagykanizsánál szombat délután, mert kigyulladt, majd teljesen kiégett egy kisbusz - közölte Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos Erika