Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még az adóját sem, és nincs azon szerencsések között, akiknek négy hónapig elengedik a fizetési kötelezettségét. Ez azonban még visszaüthetnek egy esetleges hitelfelvétel, a csok vagy a babaváró hitel igénylésekor - adta hírül a Bankmonitor.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóMostanra már közel 20 százalékos részesedést hasított ki magának a fogyasztásihitel-portfólióból a babaváró konstrukció.
Szerző(k): Szabó DánielNem lanyhult a járványban a gyerekvállalási kedv. Az Erste Bank a tavalyi 70 milliárd forintot meghaladó összeg után az idei első négy hónapban további több mint 30 milliárd forint Babaváró hitelt folyósított ügyfeleinek.
Szerző(k): Herman BernadettMind a vállalati, mind a háztartási hitelezés dinamikusan bővült az idei év első negyedévében. A nemzetközi összehasonlításban kiugró dinamika mögött ugyanakkor részben technikai hatások, részben pedig a már korábban elindított hiteligénylések állnak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Szerző(k): Herman BernadettJelentős engedményeket vezetett be a kormány a lakás- és családtámogatásokkal kapcsolatban. A cél egyértelmű: ne essenek el az igénylők a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt a csoktól, a babaváró hiteltől és a többi népszerű családtámogatástól. De vajon elég segítséget jelent az igénylőknek az állami segítség, vagy így is sokan szorulhatnak ki a jogosultak köréből? Ennek járt utána a Bank360.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA babaváró kölcsönnél nem halmozódik fel a kamat, és ha most nem törleszt, több pénzt engednek majd el két vagy három gyerek születése után - mondják az MNB szakértői.
Szerző(k): Herman BernadettA kezdeti bizonytalanság után mostanra körvonalazódtak a Babaváró hitelekre vonatkozó moratórium végleges feltételei is.
Szerző(k): Bankmonitor.huAz OTP Bank a mai naptól befogadott hiteligénylések esetén jelentősen szigorítja a lakossági hitelhez jutás feltételeit - értesült a Bank360.hu. A szigorítás előszele lehet annak, ami az 5,9 százalékos THM-ű személyi kölcsön igénylőire vár.
Szerző(k): Herman Bernadett